Nekem nincs szégyellni valóm.
Tisztelt Schiffer Anna!
Alexandr Iszajevics Szolzsenyicin írta a kommunistákról: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”
Ennek fényében mély igazság rejlik a politikai börtönviselt, egy építészeti szakkönyv megírásáért elüldözött édesapját többé sosem látó Balás-Piri László mondatában: „1956. november 4-e után rendes ember nem lehetett kommunista, és kommunista nem lehetett rendes ember.” Hívják akár Schiffer Pálnak vagy Szakasits Árpádnak.
Egy korban, egy rendszerben élni nem választható. Adottság. De egy rendszert, egy embertelen, kegyetlen, 200 000 civilt elhurcoló, 70 ezer embert internáló, 60 ezer embert politikai okokból elítélő, százakat kéjesen legyilkoló rendszert létrehozni, irányítani, képviselni bizony választható; rendes ember abban szerepet nem vállal. Még úgy sem, hogy az újkori magyar történelem legvéreskezűbb hóhérjával levelezget, miközben mások, a rendes emberek, a megnyomorítottak félelemben élnek, vagy miként Wittner Mária, börtönben ülnek évtizedekig. Az Ön édesapja pedig ezalatt Oslóban és Bécsben képviselte nagykövetként, ahogy Ön nevezi, „humánus börtönként” a hazug rendszert, miután elrendezték 700 magyar ember kivégzését és több ezer legyilkolását. S ha ebben valaki mégis vállalja a szerepet, bizony nemcsak arra nem formálhat jogot, hogy későbbi korok, nemzedékek tiszteljék vagy megbecsüljék, hanem semmire.
Az én családom nem szorul magyarázkodásra, ezért is van jogom hozzá, hogy az Önök felmenőinek elmaradt bocsánatkérése helyett képviseljem azt az ügyet, amelynek segítségével az Országgyűlés törvényes keretek között adhat elégtételt az egész magyar népnek.
Bizonyára tudja, hogy a kommunista vezérek saját pusztításuk után mennyire szerettek „leereszkedően megengedők” lenni a néppel. Mondhatni: „kegyet” gyakorolni. Nos, abból a kézből, amely akaszt, nem kell a kegy. És nem kell az igazság látszata sem. Ezért nem tartottam és tartom hitelesnek azt a javaslatot, amelyet az Ön rokona az Országgyűlés elé terjesztett anélkül, hogy azokról is szólt volna, akik a rendszert működtették.
Nekem nincs szégyellni valóm.
Néhai Szakasits Árpádnak és néhai Schiffer Pálnak viszont lenne.
Sem 1965-ig, sem 2001-ig nem kértek bocsánatot a szégyenért, amit elkövettek.
Kérem, látogasson el a Terror Háza Múzeumhoz, az áldozatok falához egy főhajtásra, és mondjon el egy imádságot!
Tisztelettel:
Dr. Lázár János
országgyűlési képviselő
Amikor a Partium fővárosa választhatott: megtört vörös brigantiként, vagy méltóságát megőrizve megy román rabságba. Dr. vitéz Jánossy Gyula és a nemzeti érzelmű polgárság, ha csak rövid időre is, de visszaadta a Körös menti település becsületét, és megmentette a várost a megszállók bosszújától.
„A vasútrombolás helyett a vasútfejlesztés korszaka kell, hogy következzen végre” – szögezte le a közlekedési és beruházási miniszter.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Egy parlamenti korszak tényleg lezárult.
Vereség után szembenézés: személyi kérdésekről dönt hétfőn 11 órától a Fidesz frakciója a Képviselői Irodaházban.
Egy meglehetősen „furcsa” felvételre hívta fel a figyelmet.
Pánik tört ki egy dél-spanyolországi parkban, miután egy ittas bevándorló nőkre és kiskorúakra támadt.
