Jézus élete után a kiválasztottak maradtak meg nekünk
Isten igéjét nemcsak a Biblia hirdeti, de minden ihletett mű, így például akár egy festmény, egy regény. Vagy éppen egy sorozat, amely Jézus élete alapján még rekordot is állított.
De miért nem érzi mindenki, hogy Isten csupa ilyen jóindulatú semlegesség? Nem lehet, hogy önámítás mindaz, amit Istennel kapcsolatban megélek?
„Akarhat-e egyáltalán valamit Isten? Ha igen, akkor hogyan viszonyulhat egymáshoz Isten akarata és személyes, emberi szabadságom? Talán még Isten is rendelkezni szeretne felettem, még neki is elvárásai lennének irántam, még neki is meg kell felelnem?! Tegyük fel, hogy nem: Isten csak szépen »mosolyog rám«, lényem mélyéről »érzem«, hogy az »isteni jóság« megnyilvánul az életemben, fenntart, megtart, alapvetően a gondomat viseli. De miért nem érzi mindenki, hogy Isten csupa ilyen jóindulatú semlegesség? Nem lehet, hogy önámítás mindaz, amit Istennel kapcsolatban megélek?
A biblikus hagyomány és a keresztény lelkiségtörténet mérvadó tekintélyei néha egészen nyugtalanító dolgokat állítanak Isten akaratáról. Isten bekavarhat az események menetébe, beleszólhat saját személyes életünkbe is. Isten nem csak van és »elvan«, hanem egy olyan személyes Istenként mutatkozik meg, aki megszólít és »hív«. A Mindenható persze nem úgy személy, mint az emberfia, és így akarata is másképp nyilvánul meg. A zsidó és keresztény vallási hagyomány nagy alakjai valahogy mégis ki tudták olvasni létük eseményeiből, hogy az »Úr« pontosan mit szeretne tőlük.”