Az érsek és a keresztényi szeretet

„Pár napja a Galamus.hu tette sokunk számára elérhetővé David Baer teológia- és filozófiaprofesszor és Márfi Gyula veszprémi érsek nyílt levelezését. Ha a vitázók ezt a műfajt választották, akkor maradok én is a személyes megfogalmazást lehetővé tevő levél formátumnál. De csak látszólag fordulok Márfi érsekhez. Valójában a demokratikus sokaságnak szeretném felnyitni a szemét, hogy lássa, milyen a magyar katolikus klérus egyik legbefolyásosabb tagjának gondolkodása, mentalitása.


Márfi Gyula érsek úrnak

Veszprém

Főtisztelendő érsek úr!

David Baer amerikai teológia- és filozófiaprofesszornak a magyar egyházakban lévő barátaihoz intézett levelére Ön hosszú nyílt levélben válaszolt. E válaszlevélhez fűznék néhány megjegyzést.

Ön válaszában azt állítja, hogy az alaptörvény  nem  sérti  a  lelkiismereti  és  vallásszabadságot, mert az egyes egyházak elismerésének és nyilvántartásba vételének csak az egyházak anyagi természetű, állami támogatásával kapcsolatban van jelentősége. Ön téved. Az egyszerűség kedvéért hadd utaljak az Alkotmánybíróság 4/1993-as határozatára, amely kimondta: a lelkiismereti és vallásszabadsághoz hozzátartozik a jog a világnézetileg elkötelezett nevelésre. Ha tehát az állam megtagadja valamely egyház nyilvántartásba vételét, és az így kieső támogatás miatt az adott egyház által fenntartott iskola nem tud működni, akkor az adott vallási közösséghez tartozók vallásszabadsága csorbul az egyházként elismert közösség tagjaiéhoz képest.

Ön válaszában érthetőnek nevezi, hogy a Magyar Állam azokat a közösségeket részesíti előnyben, amelyek hazánk zivataros története folyamán jelentős mértékben hozzájárultak az ország fennmaradásához. Ezek szerint valamely vallási közösség mai státuszában a történelmi érdemeknek kell tükröződnie. Valami hasonlót gondolhatott az egykori magyar nemesség is, amely elődeik által a haza fegyveres védelmében hozott áldozatokra tekintettel követelte meg és évszázadokon keresztül élvezte az adómentesség kedvezményét. Ugyanakkor emlékeztetnem kell Önt arra, ezt a szemléletet és az ebből fakadó gyakorlatot az 1848-as polgári forradalom végérvényesen elsöpörte.

Ön válaszában azt állítja, hogy az állam azokat a vallási közösségeket is előnyben részesíti, és egyháznak ismeri el, amelyek tevékenysége társadalmilag kiemelten hasznos, például iskolákat, egészségügyi intézményeket tartanak fenn és karitatív tevékenységet folytatnak. Ha ez valóban így volna, akkor nem maradt volna el immár másodízben a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi nyilvántartásba vétele.

Ön válaszában azt állítja, hogy a független magyar igazságszolgáltatásban még ma is számos olyan ember dolgozik, aki a kommunista rendszer idején elkötelezett kiszolgálója volt a pártállami diktatúrának és tevékenyen részt vett egyházellenes, ún. koncepciós perekben. Halkan és alázattal jegyzem meg, hogy a pártállami diktatúra elkötelezett kiszolgálóinak ostorozása visszatetsző egy olyan egyházi méltóság részéről, akinek egyháza semmit nem tett annak érdekében, hogy feltárja a pártállami diktatúrával való együttműködés mai napig titkolt, leplezett világát, amely egyház nem kívánt szembe nézni azzal a ténnyel, hogy soraiban az egykori állambiztonsági rendszer által beszervezett, vele együttműködő ügynökök sora szolgált.

Ön válaszában azt állítja, hogy Iványi Gábor metodista lelkészt nálunk mindenki ismeri, sokkal inkább nagyhangú politikusként, mint igehirdetőként. Ha jól értem, Ön e mondatával arra utal, hogy aki Isten igéjét hirdeti, az tartózkodjék a napi politikai állásfoglalásoktól. Egykoron egyébként ezt Orbán Viktor is így gondolta, aki pártja pécsi kongresszusán az egyházakról szólva figyelmeztetett: »Amennyiben a politikai élet egyes szereplői közül egyeseket ellenségeknek, másokat meg szövetségesnek minősítenek, maguk is politikai szereplővé válnak. Márpedig ha valaki erre a porondra lép, akkor rá is érvényesek lesznek a politika gyakorta kegyetlen törvényei. Ezért mondjuk, hogy hibát követnek el, ha azok szolgálatába szegődnek, akik ideológiai átnevelőtábort akarnak csinálni Magyarországból« De hát éppen Ön politizál hivatkozott levelével: hűséget és szövetséget fogad a jelenlegi kormányerőknek, azok szolgálatába szegődik, akik ideológiai átnevelőtábort akarnak csinálni Magyarországból. Ha jól értem, Ön szerint Orbán Viktor politikájának egyházi támogatása Isten számára kedves tett, kritikája viszont ördögtől való cselekedet, ezért megbélyegzésért, talán még kiátkozásért is kiált.

Ön válaszában azt állítja, hogy Iványi Gábor közösségét a metodista világegyház sem ismeri el. Iványi Gábor közössége a világon létező számos, egymástól független metodista egyház egyikéből vált ki; ugyan miért ismernék el a metodista egyházak a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget, és mi szüksége volna annak az elhagyott egyház elismerésére? Szíveskedjék csak visszaemlékezni, hogyan viselkedett a katolikus egyház a belőle kiszakadt vallási közösségekkel! Elismerte-e vajon a bogumilokat, az albigenseket, a huszitákat? Milyen sorsot kellett vállalniuk a lutheránusoknak és a kálvinistáknak, míg a katolikus egyház fogcsikorgatva kénytelen nem lett megtűrni létezésüket? Nem kellett-e több mint kilenc évszázadnak eltelnie, hogy VI. Pál pápa visszavonja az ortodoxok 1054-ben történt kiátkozását?

Ön válaszában azt állítja, hogy Európának túladagolják a szabadságot, amely – a túladagolt gyógyszerhez hasonlóan – már nem gyógyít, hanem mérgez. Gondolom, Ön saját magát és egyháza vezetőit tartja mérvadónak annak meghatározására, mennyi a helyes, és mennyi a túlzott adag a szabadságból. Európa népei azonban nem az Ön, hanem Pál apostol tanítását tartják mértékadónak a szabadságot illetően: »a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával.« (Gal 5,1)

Ön válaszában kárhoztatja az abortusz engedélyezését és a szabad szerelem tudomásul vételét. Ugyan milyen jogon várja el Ön, hogy a katolikus erkölcsi tanítás azon normáit, amelyeknek egyháza saját hívei körében sem képes maradéktalanul érvényt szerezni, az állam a törvény erejével kényszerítse rá minden polgárra?  Kárhoztatja a leszbikusok és homoszexuálisok házasságának elismerését, holott a katolikus egyházat senki nem próbálja rákényszeríteni, hogy azonos neműek házasságát megáldja. Milyen jogon akarja akkor Ön megtiltani, hogy az állam a leszbikus és homoszexuális párok jogait a polgári házasságban élők jogaival azonosnak ismerje el? Kárhoztatja továbbá a gender-ideológia hirdetését, ami arról tanúskodik, hogy Ön úgy képzeli: a nők társadalomban elfoglalt helye a XXI. században is a háztartás, a gyermeknevelés és a templomjárás háromszögén belül jelölhető ki.

Ön válaszában azt állítja, hogy a világ legnagyobb diktátorának (Mao-Ce-tungnak) hívei oktatták az Európai Parlamentben a demokráciát. Ön föltételezhetően Jose Manuel Barrosora, az Európai Bizottság elnökére céloz, aki a Salazar-diktatúrát megdöntő portugál forradalom idején, 18 évesen egy maoista ifjúsági szervezet vezetője lett, ám tíz évvel később már a konzervatív portugál PDS, illetve az Európai Néppárt tagja volt. Ön szemlátomást nem tartja hitelesnek ezt a fordulatot, amihez természetesen joga van, de nehezen érthető, hogy akkor miként tarthatja hitelesnek a húsz éve még a parlamentben fölszólaló KDNP-s képviselőket (Andrásfalvy miniszter úr szíves közlése szerint) rendszeresen »Imához!« felkiáltással fogadó Orbán Viktor strasbourgi önvallomását, miszerint ő hívő keresztény.

Ön válaszában azt állítja, hogy egy közismert pedofil tanította móresre Orbán Viktort. Ebben a kijelentésben nem is az a legmeghökkentőbb, hogy azt a Daniel Cohn-Benditet vádolja a pedofília undorító bűnével, akiről már százszorosan bebizonyosodott, hogy ez az alantas rágalom minden alapot nélkülöz, hanem az, hogy ezt egy olyan egyház főpapjaként teszi, amelyet az elmúlt évtizedben gyökeréig ráztak meg papjainak kirobbant pedofil-botrányai. Hozzáteszem: nincs tudomásom arról, hogy Ön akár egyetlen egy alkalommal bánatát, sajnálatát, megrendülését fejezte volna ki a megalázott, zaklatott, tönkretett gyermekek ügyében, elismerte volna egyházának felelősségét e szégyenteljes bűn elkövetésében, eltusolásában, mentegetésében.

Ön válaszában megbélyegzésként használja a »kozmopolita« jelzőt. Teszi ezt egy olyan egyház főpapjaként, amely Pál apostol óta nemzetek fölötti volt, amely nevében hordozza a »katolikus« (azaz katholikosz, vagyis egyetemes) megjelölést, és amelynek apostolait Jézus föltámadása után arra szólította: »Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek.« (Mt. 28,18-20)

Ön válaszában azzal vádolja az említett kozmopolitákat, hogy megpróbálják befolyásolni a szabad választásokat. Illő tisztelettel érdeklődöm: vajon mi egyebet tesznek Krisztus egyházának azok a papjai, akik a választási kampány idején a Fidesz mellett prédikálnak, a szószékről kárhozattal fenyegetve azokat a híveket, akik baloldali vagy liberális pártokra kívánnak szavazni?

Ön válaszában szóvá teszi, közönséges diktatúrának nevezi, hogy a nemzetek felett álló Valutaalap magyarországi birtokai mindenféle ellenőrzés és szabályozás felett állnak. Elárulná, hogy az ugyancsak nemzetek fölött álló Római Katolikus Anyaszentegyház magyarországi birtokai fölött milyen ellenőrzést és szabályozást gyakorol a magyar állam? És ha netán semmilyet, akkor ez vajon miféle diktatúra?!

Főtisztelendő érsek úr!

Bizonyára emlékszik, mit mondott Jézus a gazdag ifjúnak: »Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem.« (Mt 19,21). Ez persze politikai programnak meglehetősen naiv lenne, tudta ezt Jézus nagyon jól, amint Pilátushoz intézett szavai is mutatják: »Az én országom nem e világból való.« (Jn 18,36). Nem is politikai programnak szánta, sokkal inkább olyan morális mércének, amelyhez a cselekedeteket mérni lehet.

Ha tehát Főtisztelendőséged állást kíván foglalni a két politikai oldal vitájában, akkor miért nem a fenti mércével méri a politikai erőket és programjaikat? Ha nem is felelhet meg neki maradéktalanul egyik sem, ugyan melyik áll hozzá közelebb? Az-e, amelyik az adójóváírás kivezetésével és az egykulcsos adóval kifosztja a szegényeket, hogy többet hagyhasson meg a jómódúaknál, vagy amelyik progresszív adórendszert sürget? Az-e, amelyik a családtámogatási rendszert az adókedvezményekre építi, kizárva a támogatásból az adót nem fizető legelesettebbeket, vagy az, amelyik a gyermekek számának megfelelően emelkedő családi pótlékra? Az-e, amelyik 23 ezer, vagy az, amelyik 28 ezer forinttal támogatja havonta az elhelyezkedni nem tudókat? Az-e amelyik a minimálbér felével kívánja honorálni a közmunkában résztvevőket, vagy amelyik legalább minimálbért fizet nekik? Az-e, amely hagyta a legjobban és legrosszabbul élő 10 százalék jövedelmi arányát 8,1 szeresre nőni, vagy az, amelyik kormányzása során ezt az arányt 6,5-re mérsékelte? Vajon melyik áll közelebb Jézus idézett tanításához?

Végezetül engedje meg, hogy levelének gyűlölettől áthatott hangnemét megjegyzés nélkül hagyva emlékezetébe idézzem Pál apostol halhatatlan sorait: »Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.

És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.« (1Kor 13, 1-3)”