„Siettünk, én meg ösztönösen odamentem az első, tapasztaltnak kinéző öregemberhez, elkértem az újságját és végignéztem a mezőnyt. Akkor tűnt fel, hogy ez maga Csurka. Nem volt sok idő, 5 ló száma volt így-úgy megjelölve az újságban, ebből egyet megtettem az alaptéttel. Elköszöntem: „Köszönöm, és jó szerencsét, pártelnök úr. Nagyon sokat nyertem. Csurka nem, ő nem jött oda a kifizető ablakhoz, hanem a hosszú, bézs ballonkabátban, sietősen távozott. A pártelnök urat kissé cinikusan vetettem oda, biztos szemtelenkedésének vette, mondjuk annak is szántam.
Mint aznap, később megtudtam, Csurka István annyira hozzátartozik a Pillangó utca lóversenyhez, mint a futamok közötti kötelező Dj Bobo számok meg az eldobált, bukott fogadócédulák.
Nos, azóta akárhányszor jártam lovin, Csurka mindig ott volt, legtöbbször a világos ballonkabátban. Mindig egyedül. Általában biccentettünk, mint akik ismerik egymást, pedig sosem mondtam el, hogy életem legnagyobb lovi nyereményét neki köszönhetem. Sőt, legtöbbször a Picsa Kössük a Csurkát fel! refrénű száma jutott eszembe, amikor megláttam. (Álom 7. az 1993-as Vörös Front c. albumról)
Mennyire jó lett volna, ha ez az öregember megmarad írónak és lovisnak. Undorító féregnek tartottam azért, amit 9/11-ről írt és őszintén tetszett, amikor a Picsa-koncerteken üvöltöttük, hogy náci firkász, dögölj meg. De a lovin ő is csak egy volt a néhány öregember közül.”