„Tehát Politikus megvilágosodott, állampolgár megnyugodhat, a dolgok sínen vannak, már csak ki kell dolgozni a részleteket, és Politikus kidolgozza, az zicher, bizottságot alapít, egyeztet, lázas munka folyik a színfalak mögött, és minden bizonnyal kiérlelt koncepció lesz letéve az asztalra; legvégül a BKV ugyan újabb segítségre szorul majd, de jobb esetben eltelt egy ciklus vagy legalább egy fél.
A »BKV hosszú távú finanszírozhatósága« pontosan olyan mitikus fogalom, mint mondjuk a »vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése«, a csodamalom, a mágikus készpénzgyár, amiből kétévente újra és újra százmilliárdokat keres az állam, legalábbis bejelenti, hogy ennyit meg ennyit fog spórolni, aztán ki is pipálja a megfelelő pillanatban a Széll Kálmán Nemzeti Checklisten (vagy ami éppen van), aztán hogy az adminisztrációs terhekkel mi történik, az más kérdés (mi történne velük? nőnek, naná!).
Aztán ott van a gyógyszerkassza rendbetétele vagy megszorítása, a kis- és középvállalati szektor odaadó támogatása és persze az élőmunka terheinek csökkentése, mindezekben az ügyekben a rendszerváltás óta minden magyar kormány emberfeletti erőfeszítéseket tesz, egy ciklus alatt többet is akár, nekiveselkedik kétszer-háromszor, ahogy a kommunikációs terv megköveteli. Már régen minálunk van a legversenyképesebb kis- és középvállalati szektor, a legkevésbé bürokratikus állami működés, a legfaszányosabb gyógyszerkassza, szinte tehermentes élőmunka és satöbbi, csak valahogy nem vesszük észre.”