„Konzervatívjaink tagadni szokták eszmerendszerük ideológia mivoltát. Ehhez viszont arra az alkérdésre kellene felelnünk, hogy egyáltalán mi az az ideológia?
A köznyelv gyakran szól egyének ideológiájáról, arról, hogy »megideologizálják« (tkp. racionalizálják) cselekedeteiket. Ez minden ideológia egyik alapfunkciójára utal: arra, hogy valamely hatalomra került (vagy arra törekvő) társadalmi csoport a ráció érveivel támogassa, igazolja tevékenységét, döntéseit. A másik alapfunkció teleologikus: előzetesen kimunkált elveket jelent, amelyek lángoszlopokként szolgálnak az adott politikai alakulat számára.
Mármost az ideológusok nem szeretik elismerni, hogy az ő fő funkciójuk a hatalmi viszonyok és tettek aládúcolása, mert az snassz. A politikusok pedig utálják, ha elméleti emberek akarják megmondani nekik, hogy merre vezessék az istenadta népet. És mégis...
Jólértesültek szerint az új rend magukat konzervatívnak tartó ideológusai a Kommentár c. folyóirat, a Pázmány egyes tanszékei, valamint a Konzervatórium, a Mandiner (az egykori Reakció), a Jobbklikk blogok tájékán voltak találhatók a legutóbbi választások előtt és részben után is, bátoríttatva a korábbi ellenzék és mostani kormány által (bizonyos perszonáluniókról nem is beszélve).
Ám most nem a konzervatív elméletek, hanem a konzervatívnak mondott gyakorlat felől közelítek. Milyen tanácsokat kért és kapott az új kurzus az »ifjúkonokoktól« (az elnevezésért köszönet Robinzon Kurzor bloggernek) és mestereiktől, és ezeket vajon elfogadta-e, avagy elutasította? És vajon találunk-e konzervatívnak nevezhető kéretlen tanácsokat is, s mi lett ezek sorsa?”