Köztéri vécé és operaház

„Ha most felhívnák és azt mondanák, ön lesz az Operaház miniszteri biztosa vagy művészeti vezetője, elvállalná?

Semmi esetre sem! A magyar politikának annyira fogalma sincs az operáról, hogy ebbe a szerepbe csakis belebukni lehet. Az elmúlt 20 évben egymást váltó kormányok rövid életű elképzelései, de leginkább a műfajjal kapcsolatos koncepciótlansága és tudatlansága az intézményt immár a politikai erőviszonyok demonstrálásának színterévé tették. Az általános, közhelyes elvárás az operával szemben rendre ugyanaz: legyen arisztokratikus, ugyanakkor népnevelő szórakozás, szolgálja az idegenforgalmi bizniszt, de találja meg benne helyét a nagycsaládos, az iskolás és az akadémikus is, legyen nemzetközileg elismert, de Bözsi néni számára is élvezhető, sőt megfizethető, és természetesen rentábilis is. Mindez leginkább egy köztéri vécé jellemzője, semmint egy operaházé.

Megoldás lenne, ha nálunk is teljesen magánkézbe kerülne az Operaház?

Amerikában az operaházakat gazdag mecénási körök működtetik. Elvárásaik vannak az intézménnyel kapcsolatban, beleszólhatnak, mit és kivel szeretnének látni, és ez rendjén is van, hiszen ők a fenntartók. Nálunk azonban az adófizetők pénzén működik az intézmény, és a fenntartó morális felelőssége, hogy milyen igényeket támaszt, és kinek a nevében. A probléma abból adódik, hogy ez a műfaj soha nem volt, és nem is lesz gazdasági értelemben rentábilis, bevételei soha nem fogják fedezni a kiadásait. Míg egy prózai színház esetleg megteheti, bár nagyon helytelen erre bazírozni, hogy bemutatja az Othellót három szereplővel és négy tonettszékkel, addig a Verdi által komponált operaváltozat minimum százszoros apparátust igényel: a szólistákon kívül énekkart, zenekart és kiszolgáló személyzetet. Persze ahogy Shakespeare szövegét egyetlen színész is felolvashatja, úgy a zenekart, kórust is lehet egyetlen szintetizátorral helyettesíteni. Ne higgye, hogy nem hallottam ilyen hajmeresztő ötleteket köztisztviselő döntnökök szájából. Csak hát mivel az én adófizetői pénzem is benn van a kasszában, az államnak ki kell elégítenie az én igényeimet is, én pedig ragaszkodom az operához. Én azt a kérdést tenném fel, hogy ha máshol, ahol szintén állami finanszírozással működnek a színházak, ez lehetséges, akkor nálunk miért nem? Miért kell folyton úgy lennie, hogy énekesek szerződés nélkül énekelnek, a produkciók tervezhetetlenek, az évadok bizonytalanok?”