Sokkal erősebb vagyok, mint azt valaha is hittem

„Dolgozni, vagy tenni valamit valamiért.

Azt gondolom, hogy ezzel nem lesz, nem lehet gond. Nem vagyok én nagyon spirituális, de az élet igazol. Ha hiszünk valamiben, ha akarjuk csinálni, akkor összejön. Mindenki a saját életét éli, a saját sorsával kell foglalkozni, azzal kell gazdálkodnia.

Tudom, hogy imádod a húgodat. Ő most annyi idős, mint amikor te a sorozatba kerültél. Ha őt hívnák egy castingra, mit mondanál?

Nem tudom. Épp múltkor ránéztem Debire, és megkérdeztem aput, hogy engem hogy mert elengedni?! Egyedül egy albérletbe? Nyilván házias voltam otthon is, mostam, takarítottam, de mégis? Hát azon csodálkozom, hogy még élek, de a családom bízott bennem, és igazuk lett. A húgomra visszatérve - hát persze engedném, de legszívesebben egy nyomkövetőt szerelnék rá! Azért ma sokkal több a veszély, mint 10 éve.

Például az is, hogy egy fiatal lány elszáll, megszédül a sikertől... Volt ilyen?

Pfú, volt sajnos. Nem vagyok büszke rá. Amikor elfelejtettem köszönni a szüleimnek, mikor hazaértem. Csak fölmentem a szobámba, átöltöztem, hogy indulok bulizni.

»A művésznő«...

Igen. Na, akkor 18 évesen kaptam egy hatalmas pofont apukámtól. Leültetett és mondta, hogy beszéljük át ezt a dolgot. Miért is dolgozom én? Mik a céljaim? Gondoljam át, ez hova vezet, és hogy miért csinálom ezt. Az a pofon vissza is húzott a földre. Nem azzal volt a gond, hogy nem köszöntem volna, vagy lenéztem volna embereket. Nem. Azt belém verte az édesapám, hogy előre köszönök, teljesen mindegy, hogy a takarítónőről, vagy a producerünkről van szó. Nem ezzel volt a probléma, hanem a nemtörődömséggel. Nem érdekelt semmi. Van munkám, Pesten lakom, anyukámék otthon, azt csinálok, amit akarok, e ez már jó ideje elmúlt.

A szemünk láttára helyes kamasz lányból egy szép nő lettél. Morcos leszel, hogy ezt a jelzőt mondom elé? Nem azt emelem ki, hogy okos?

Vicces, hogy ezt kérdezed, ugyanis volt egy előadásunk a Karinthy Színházban és utána olvastam egy kritikát: »Kiss Ramóna pedig játssza a gyönyörű, fiatal nőt, aki érzékenységével elbűvöli a nézőket.« Kikészültem, hogy tessék, ennyi sikerült, hogy »gyönyörű, fiatal«, de aztán úgy folytatódott, hogy »kétségtelen a tehetsége«. Fellélegeztem. Persze van pillanat, amikor nem arra vágyom, hogy azt mondják, szép és fiatal, de közben meg azt gondolom, hogy addig jó, amíg ezt gondolják, hisz ha én tudom magamról, hogy okos is vagyok, akkor azt tudom használni.”