A haza mint áru

„Mindnyájunkkal előfordul, hogy egy-egy szó befészkeli magát lelkünk ama terébe, ami az öntudat és az öntudatlanság mezsgyéjén gondolható el, s aztán elkezdi szervezni maga köré a képeket, a mondatokat, az emlékeket. A látványoknak ezeken a filmjein és a fogalmaknak ezekben a bozótosaiban persze ami »ott van«, az maga is valóság, és persze ez az öntudatlan vagy félig tudatos realitás az igazi valóságnak a hasonmása, tükröződése, s gyakran megvilágítóbb lehet az elmének és az érzéseknek, mint a józanság képei és szavai.

Bennem most az árulás szó vert tanyát, ahogy dermedten bámulom azt a képet, amelyen a Magyar Szocialista Párt európai frakciójának négy tagja néz vidáman a kamerába. Éppen leszavaztak, éppen szavazni készülnek, vagy éppen egyeztettek otthoni társaikkal, épp most fogadták a gratulációkat, készülnek a kasszához. Éppen elárulták… Mit is? Azt nem mondhatjuk, hogy a hazát, arról ők mit sem tudnak, nem mondhatjuk azt sem, hogy a nemzetet, annak többségi véleményével ők nem törődnek – mondjuk: elárultak-eladtak egy országot, mégpedig azt az országot, amely oda küldte őket, a hátsó udvari-cselédlépcsős Európából a főbejáraton át a csillogó termekig, rájuk bízva nemzeti érdekeinek érvényesítését. Munkálkodni, s ha kell, küzdeni küldtük őket, és ők elárultak bennünket.

A látvány csúf, de maga a tény nem rendíthet meg senkit, olyannyira megszokott. Idestova száz éve.”