Nem hiszi el, mire használták a köztársasági elnök dolgozóasztalát!
Egy ütős délelőtt a Sándor-palotában.
Csak lassan a testtel, Excellenciáns uram! Az Ön magyarázata, kinyilatkoztatása egyáltalán nem volt meggyőző.
„Valószínűleg most is úgy véli, hogy ezúttal is elegendő lesz a vádak visszautasítása, tagadása, majd az ügy elmismásolása, hogy Ön a helyén maradhasson. Nem szeretném itt és most felhánytorgatni a múltat, de azért rögzítsük, hogy éppen az ilyen bagatellizálások, eltusolások miatt az Ön erkölcsi tőkéje mára nagyon megfogyatkozott, s momentán nincs egyetlen európai ország sem az Unióban, ahol eltűrnék, hogy az államfői funkciót egy ilyen viccfigurává változtatott, morálisan kikezdhető ember töltsön be (Ismeri Ön a smittelés szó jelentését?).
S ez az állapot a mostani üggyel még tovább romlik. Az Önt ért, továbbra is tisztázatlan vádak immár országunkra is súlyos tehertételt jelentenek. Félő, hogy az Ön társaságában mutatkozni, Önnel kezet rázni, Öntől kitüntetést átvenni, morális tartalmú fennkölt beszédeit hallgatni egyre kínosabb lesz azoknak, akikkel kapcsolatba kerül, hiszen ettől az Önre száradó matériától sokan fintorognak, és még az is előfordulhat, hogy másokra is kerül belőle.
Ön magánemberként természetesen továbbra is sokféleképpen dönthet ilyen ügyekben, de köztársasági elnökként most már csak annyit tehet, hogy vagy hitelt érdemlőn megválaszolja a vádakat, és cáfolja azokat, vagy benyújtja a lemondását, s távozik a Sándor-palotából! Nem a kormányfőnek, nem a kormánynak, nem kormányzópártoknak, hanem népének, nemzetének tartozik ezzel. Annak a közösségnek kell elszámolnia, amelyet a legmagasabb szinten képvisel.
Az Ön hivatali rezidenciája nem egy szálloda igazgatói szobája, az Ön pozíciója nem egy kormánypárti karrierdiplomata jól fizető, utazós állása. Ön államfőként – visszamenőleg is – százszorosan, ezerszeresen felel mindazért, amit az ország nevében cselekszik, mond, aláír. A magyar történelemből számos példát ismerünk, amikor valakinek a morális gyengesége, vétsége, bűne miatt elveszett a haza, a csata, a trón, a függetlenség… Most, szerencsére ilyen súlyú, konkrét ügyekről nincs szó. Szó van viszont az ország, a magyar nemzet becsületéről, méltóságáról, nemzetközi megítéléséről.”