Azt gondolom, hogy végül Miskolc, az Avas lakótelep családjai profitálni fognak ebből a három napból.
„Az első perctől tudtuk, hogy veszélyes vizekre hajózunk. Tudtuk, hogy vékony és alig látható a határ a felelős és empatikus politikusi tájékozódás és a politikai giccs, az önmagáért való bulvár között. Egyetlen olyan programunk sem volt, amit a média kedvéért csináltunk volna. Az tettük, amit szerintünk egy ilyen látogatáson egy politikusnak tenni kell, azt meg a médiára bíztuk, hogy érdekli-e őket a dolog vagy sem. Mi nem hívtuk őket. Hogy jöttek, sőt, bennünket is meglepő intenzitású érdeklődéssel jöttek, azt nem mi intéztük el, nem is tudnánk elintézni, ezt ők döntötték el.
A legfogósabb kérdés persze az, hogy miként lehet feloldani az egyes társasházakban feloldhatatlanná merevedett és eközben tragikussá nőtt együttélési konfliktusokat. Sokakkal találkoztunk. Síró asszonyokkal, panaszkodó családokkal, a vitákban kimerült emberekkel. A tapasztalatok alapján egyetértek a miskolci rendőrkapitánnyal, a konfliktusok többségét nem lehet rendészeti eszközökkel kezelni. És az is igaz, hogy nekem nagyon úgy tűnik, hogy a helyiek, az avasiak, a miskolciak ezt az ügyet saját erejükből már nem fogják tudni rendezni. Bennünk megerősödött az a vélemény, hogy új, talán bizonyos tabukat is sértő jogi szabályozásra van szükség. Most nekilátunk ennek megvitatásához. Szeretnénk, ha segíthetnénk az Avason élő tízezreknek, hogy újra nyugalom legyen a házakban, az utcákon.”