Gyerekünk lelkét akarja a Nemzeti Együttműködés

„A gyereknek adandó nevelés és oktatás megválasztása rendesen a szülő joga és felelőssége. Amikor az állam ebbe beavatkozik, akkor a család szabadságát korlátozza abban, hogy saját meggyőződésük, értékválasztásaik szerint alakíthassák életüket. Az államnak erre bizonyos mértékig joga van, sőt, ez kötelessége is: annyiban, amennyiben ezt a gyermek érdekei, oktatáshoz való joga és méltóságának biztosítása megkívánja. Az állam annak érdekében és csakis annyiban korlátozhatja a szülő nevelési szabadságát, hogy a gyermekek nevelése-oktatása az alapvető jogaikat maradéktalanul tiszteletben tartva és esélyeik kiegyenlítésére törekedve valósuljon meg. Ez egyúttal az állami beavatkozás határait is kijelöli: meghatározott világnézet, erkölcsiség vagy a közérdek előmozdítására – bármilyen társadalmi támogatottságot is vélelmezzünk mögötte – az államnak már nincs joga a család helyett dönteni. (...)

A világnézeti elköteleződés és a pártpolitika tehát tilos; az alkotmányos értékek közvetítése viszont az iskola kötelező feladata. Akkor hát mi a baj azzal, hogy a házelnök rendhagyó történelemórát tartott a rendszerváltásról? Azzal, hogy a diákokkal megismertetik az ország Alaptörvényének bevezető gondolatait? Vagy éppen azzal, hogy Isten nevében az erdélyi árva gyermekek megsegítésére kérik a tanulókat? Ezek nem közös politikai értékeink? 

Jövőre ezek már a nemzet hivatalos értékei lesznek. Az ország új Alaptörvénye által válnak azzá, amely a világnézeti semlegesség talajáról elmozduló értékrendszerbe ágyazva deklarálja őket. Az Alaptörvény elköteleződik egy ideológia, sőt, egy – az Alaptörvényt egyedül megalkotó pártszövetség által képviselt – pártpolitikai nézetrendszer mellett. Ami tehát ma még az iskolától távol tartandó pártpolitika, az holnap az Alaptörvény és annak értelmezése. Így a pártpolitika az alaptörvényi értékek köntösébe bújva válhat az iskolai nevelés-oktatás kötelező részévé.”