Azt magyarázzátok el nekem, hogy van az, hogy valakiről minden kikerülő információt meghamisítanak

Ha ezt nem tudjátok elmagyarázni, akkor azt mondjátok meg, hogy miként akadhat olyan nagykorú, cselekvőképes ember, aki mindezt elhiszi.

Amikor a művészet köntörfalaz, mellébeszél, arra kell gyanakodni, hogy az alapokban valami tisztázatlan maradt.
„A felejtés mai magyar kultúrája messzi múltra tekint vissza, kontinuitása van. Mélyében két politikai tabu van eltemetve. Ez a két igazság összefügg, éppen azoknak a személyében, intézményeiben, akiknek érdeke ezeknek az igazságoknak az időkön átívelő tagadása. Az egyik elhallgatandó, illetve manipulálandó igazság az, miszerint 1956-ban Magyarországon spontán forradalom volt, amelyben a nemzet érzelmileg egységesen vett részt. A másik tabu arra vonatkozik, hogy Magyarországon 1989-ben spontán rendszerváltozás kezdődött, amely érzelmileg és gondolatilag az 1956-os forradalom folytatása, és amely a mai napig sem ért véget.
Megfigyelhető, hogy akik tabunak tekintik, manipuláják – nem értik, nem fogadják el – ezt a két igazságot, és a kettő kapcsolatát, azokból mellébeszélők lesznek. Nincsenek kevesen: az elmúlt húsz évben irányzatok és iskolák és műfajok nőttek fel ennek az elhallgatásnak és elterelésnek a mentalitásában. Nem kétséges, hogy virágzásuk nagyban hozzájárul ahhoz az elégedetlenséghez és hiányérzethez, amelyet a magyar kultúra egy sereg műve ma bennünk, oly sokunkban kelt. A földönkívüliség és egy virtuális valóság különös művei, amelyeket nem pusztán a digitális világ beszűrődése idegenít tőlünk el. A fókusz és a kapcsolat bántó hiányát érezzük bennük. Az is közismert, hogy e nagy mellébeszélés virágzása mögött hatalmas politikai és gazdasági érdekek jó húszéves szövetsége húzódik meg Magyarországon. Ez a szövetség teremtette meg a mellébeszélés felépítményrendszerét, fórumait és díjait, ez fizeti jó tollú apologétáinak hadát.
E rendszer tökéletes működésének köszönhető, hogy máig nem kapott nyilvánosságot 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltozás sok fontos ténye. Hogy divatosan mondjuk, a diskurzust nem tematizálja az ezekről az eseményekről való gondolkodás – miközben a köztudat mélyében ott kavarog mindez öntudatlanul, formátlanul, romboló indulatokat keltve. A veszteségérzet súlyos kihatású társadalmi színdrámáiban.”