Jövő tavasszal indul a romaprogram

„– Elfogadta a kormány a Nemzeti társadalmi felzárkózási stratégiát. Korábban romastratégiáról volt szó. Miért változott az elnevezés?

– Üzenetértékű módosításról van szó, a dokumentum alcíme is kiegészült: »mélyszegénység, gyermekszegénység, romák.« Ha ugyanis kizárólag etnikai síkra visszük ezt az ügyet, könnyen szélsőségekbe eshetünk. Az egyik ilyen, hogy a cigányságnak származásánál fogva jár többlet, míg a másik szerint a romákkal külön módszerrel kell bánni, mert képtelenek a társadalomba való beilleszkedésre. Egyik álláspont sem elfogadható. Ezért azt mondtuk, bár szükség van speciális, a romák felzárkózását szolgáló eszközökre, ezeket nem választhatjuk el a mélyszegénység elleni küzdelemtől. Mindazonáltal Európában azért is kellett a cigányság ügyére felhívni a figyelmet, mert olyan nemzetiségről van szó, amelynek nincs anyaországa a kontinensen, de kisebb-nagyobb számban szinte valamennyi tagállamban jelen van. Ezért tudtuk az uniót meggyőzni arról, közös ügyről beszélünk. A még nyáron az Európai Bizottság (EB) által elfogadott roma-keretstratégia értelmében minden országnak év végéig saját koncepciót kell letennie az asztalra. (...)

– A stratégia kapcsán fontos körülmény az ellenőrizhetőség. Kiragadott példa, de ki fog mondjuk a felelősként megjelölt nemzetgazdasági miniszter fejére »koppintani«, ha nem valósul meg időben a roma telepek felszámolásának meghatározott szakasza?

– A tárcavezetőnek a pénzt és a végrehajtást kell biztosítania, a koordinációt a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság végzi. Ezt már a gyakorlatba is megkezdtük átültetni, kijelöltük az új típusú telepfelszámolási program helyszíneit. Nem dózerolunk, hanem ahol a közösség részéről az együtt maradásra van igény, ott inkább az életkörülményeket próbáljuk feljavítani. Hangsúlyozom ugyanakkor, azoknak kívánunk segíteni, legalábbis az első körben, akik – kvázi – viszonzásként teljesítenek is. Ha a Tárki felmérését nézzük, nem hagyható figyelmen kívül a többségi társadalom sajnálatos módon elutasító, részben magyarázható viszonyulása a kisebbségek irányában. Ám a többség is inkább elfogadja, ha olyan valaki kapja a támogatást, aki azt hasznosan, tisztességgel használja fel. Tehát az – önmagában is értelmetlen szóösszetételnek mondható – pozitív diszkrimináció helyett én inkább az esélyek kiegyenlítéséről, illetve az igyekezet honorálásáról beszélek. Sajnos hazánkban az elmúlt évtizedekben kialakult az a mentalitás, hogy: »Dögöljön meg a szomszéd tehene is!« Sokan a másik rovására akarnak boldogulni, miközben folyvást irigykednek. Ráadásul az ügyeskedő lett a sztár. Nem árt tudomásul vennünk, ha a szolidaritás nem erősödik a közvéleményben, akkor nemcsak a cigánykérdés megoldása nem jut majd előbbre, hanem az egész ország nagy bajba kerül.”