Kedves Szerkesztők!

Régi, érdeklődő olvasótok vagyok, aki annak ellenére örült a feltűnéseteknek (mármint annak, amikor az ő szűk szemhatárán is feltűntetek), hogy gyökeresen más politikai preferenciákkal rendelkezik. Szabadok voltatok és eredetiek, és gyakran kellett belátnom, hogy Nektek van igazatok. Sok mindent kellett akkoriban – részben miattatok, részben más miatt – felülvizsgálnom magyar politikai elköteleződéseimmel kapcsolatban.

Azért írok, mert úgy látom, hogy veszélyben van mindaz, ami miatt érdemes volt figyelni rátok, és azt képzelem, hogy az, hogy én így látom, érdekel titeket vagy némely olvasóitokat. Elsősorban az október 23-i Milla-tüntetésről van szó, ennek kapcsán jelentek meg sorozatban, feltűnően nagy számban olyan posztok a Mandin, amelyek rosszat sejtetnek. Nem, nem a híres szexista, hm, modortalanságról van szó, azért már kaptatok épp eleget és különben is súlyosabb a baj. Az említett posztban és a Szabad ország, szabad félni címűben (Dobray jegyzi) nagyjából ezekkel a jelzőkkel raktátok össze a tüntetés szervezőinek profilját: „pesti hipster”, „füves”, „szabad bölcsész szak”-os, „egészséges ízlésű” választótól viselkedésében merőben idegen. Ne kerteljümk: deviáns, pesti, libsi hippi. Innen már tényleg éppen csak az egészséges vidéki gyerekek hiányoznak, ha egyáltalán, szemben a Dörner-pályázat drogmámorban vonagló liberálisaival. Ez, bizony, a népiurbánus szellemi dagonya kellős közepe (ne tévedjünk, egykor komoly és súlyos vita volt két baloldali csoportosulás közt). Ez ellenségképzés, méghozzá a valós információk jóformán teljes hiányában, a csoportkohézió legprimitívebb eszköze, amely mindenkit, aki mást mond, mint amit hallani kívántok, elhelyez az utálatos hülyék megnyugtatóan ismerős kategóriájában. Infó nélkül gorombán személyeskedni, az ellenfél profilját addig torzítani, amíg megfelel a jól ismert ellenségképnek, drogosozni, hipsterezni, magyarul árokásni, ez, ne haragudjatok, de Bayer Zsolt nívója. Nem erkölcsileg (ennél szomorúbb a helyzet), intellektuálisan. Ti azzal az ígérettel jelentetek meg a politikai nyilvánosság hímes mezein, hogy nem lesztek ennyire korán sértődöttek, fölényesek, gorombák és ilyen kiszámíthatóan, siváran unalmasak. Mert, sajnos, legújabban elkezdtétek berendezkedni a régi lövészárkokban. Röviden szólva: nem figyeltek.

Akkor sem, amikor képesek vagytok a tüntetés szervezőin számon kérni, szokásos értelmiségellenes érvcsomagotokat előkapva, hogy miért okoskodnak, ha maguk nem tudnák jobban csinálni - szerintetek – a politikát. (Éppen most jöttök ezzel, mikor egy virtigli értelmiségi álmodozó utópista csinálja a magyar gazdaságpolitikát, kultúrpolitikát, oktatáspolitikát stb, és módfelett szerény eredményeket képesek felmutatni.) Eztán mindenki ezt a választ kapja, aki kinyitja a száját?

Ugyanez történik akkor is, és ez a legdühítőbb eset, amikor a félelemről szóltok, visszatérően. A legmarkánsabb nyerseséggel talán újfent Dobray: „szabad országban élünk, ahol szabad félni, és aki olyan kretén, hogy félni akar, azt én nem fogom lebeszélni”, vagy „Én például nem félek, és a környezetemben sem fél senki”, esetleg: „Félni a legtöbbször az fél, aki félni akar”. Vagy a nagy karriert befutott posztból: „bármiféle kormányzati faszkodástól függetlenül NEM fél mindenki Magyarországon, még a kortársaink számodra egészen valószínűtlenül kövérke többsége sem! Jót fog tenni egy kávé a Big Fournál dolgozó ex-évfolyamtársaddal is…”, utóbbi fél mondat csak az elképesztően lekezelő fölényeskedést illusztrálandó került ide.

Nyilván azért tudatta a tisztelt olvasóval határozottan a minisztérium tisztviselője, hogy a tisztelt olvasó NEM fél, mert azt hitte, még mindig arról a félelemről van szó, amelyet némi joggal gúnyoltatok ki évekkel ezelőtt. Az MSZP valóban manipulatív hisztériakampányáról, amely nem azért volt manipulatív, mert nyomokban sem létező félelmeket vizionált, hanem mert létező, bár gyakran eltúlzott, de bizonyos mértékig indokolt félelmeket használt ki, tett hatalmi eszközévé. Ennek hatástalanítását szolgálta, átütő sikerrel, a „bérretegő”-ző, „megélhetési rettegőző”-retorika, amely egyúttal arra is jó volt, hogy valódi és indokolt félelmeket bagatellizáljon. Szijjártó is felújította amúgy, amikor hivatásos félelemkeltőknek és- rettegőknek nevezte a szervezőket. Holott ennek a félelemnek már semmi köze nincs az MSZP-hez. Tudjátok, kik félnek? Mondjuk, azok a zuglói intézményvezetők, tanárok, akik megüzenték, hogy nem mernek velem beszélgetni arról, hogy az önkormányzat költségvetési rendelete által előírt tartalékképzés milyen lehetetlen helyzetbe hozza őket. Ha mégis mer bárki bármit mondani, csak név nélkül, noha a tanároknak elvették jóformán minden béren felüli juttatását, míg sok minden másra telik a kerületnek, erről írt eleget a sajtó. Nem azért nem mondják, mert lelkesíti őket, hogy a nyomorúságos pénzükkel szórakoznak, azért nem mondják, mert az önkormányzat a munkáltatójuk és félnek, ahogy az önkormányzatnál dolgozó köztisztviselők is. Nem a nagy, fekete autótól, attól, hogy megtarthatják-e a sok munkával, kevés pénzzel, hatalmas kiszolgáltatottsággal járó állásukat. Fél országszerte, a helyi hatalomtól különösen, aki függ tőlük, és akit erős történeti tradíciók továbbélése miatt alattvalóként kezelnek. Szerintetek nem félnek azok a megyei-helyi önkormányzati alkalmazásban lévő szülők, akik látták, hogy elküldte a megyei önkormányzat a kaposvári iskolabezárás ellen tiltakozó szülők szószólóját? Vannak kisebb városok, ahol cifrábbakat is hallanátok a helyi hatalomról. Félnek továbbá, mondjuk, azok a színészek, akik nem a jelenleg regnáló (legyünk jóindulatúak) kultúraeszmény által irányított színházakban szeretnének dolgozni és egyre kevesebb hely van, ahol megtehetik. Félnek azok az akadémiai dolgozók, akik beszámolhatnának az akadémiai visszaélésekről, szabálytalan, önkényes közpénzosztásokról. Ha valakit érdekel, például.

Az efféle önkény, megállapodások, íratlan és írott szabályok következmények nélküli áthágása magában is növeli a kiszolgáltatottságot és a félelmet. Kistelepülések, de akár megyeszékhelyek újságírói is tudnának mesélni arról, hogy mi mindennel szokták fenyegetni őket puszta munkavégzésük okán. Eddig csak diplomásokról beszéltem. Nem az fél, aki akar, ez elképesztő pökhendiség. A valóságismeret, amelyet a liberális utópistákon és „PC-híveken” számon szoktatok kérni, csúnyán cserbenhagyott Benneteket. Az is lehet, hogy sokan indokolatlanul vagy túlzottan félnek és ez a politikai atmoszférát tekintve nem meglepő. Emlékeztek még a „földrajzi név-bizottság” sorsára? Arra, amikor a pénzügyminiszter fenyegetőzött magánnyugdíj-ügyben, tudatva, mivel jár, ha valaki nem adja oda a pénzét szeszélyes tervei megvalósítására? Az ál-Semjén twitter-„ügyének” kezelése? Juhász Oszkár fideszes megfenyegetése rémlik még? (E tekintetben természetesen közömbös, mit gondolok Juhász Oszkár pártjáról.) Balázs József, mint ismeretes, a párt képviselője és polgármestere maradt, vagyis a Fideszben ez, a fenyegetőzés a közpénzek önkényes kezelésével, belefér. Olyan példák, melyeket ti is szóvá tettetek, kiegészíthetőek Szima Judit esetével, a feletteseik által állítólag megfenyegetett rendvédelmisekével stb. Éppen azokat a reflexeket kívánják demonstratíve tovább erősíteni, amelyeket amúgy is –legalábbis – hosszú évtizedek történelme kondicionált. Azt, hogy a lakosságnak méltóztatik-e félni vagy nem, mégsem a minisztériumból kéne megüzenni.

Mindent összevéve: kár lenne értetek, ha a honi liberális értelmiség sokat kárhoztatott fölényességét és figyelmetlenségét már most felülmúlnátok, amikor még legjobbjaitok sem közelíthetik (már csak életkori okokból sem) az ő legjobbjaik teljesítményeit, amelyek vonzóvá nem teszik a mindentjobbantudást, de kicsit kevésbé esendővé igen. Vigyázzatok magatokra, kérlek, nem csak magatok miatt, hanem azért, mert szükség volna rátok. U.I: Ha még egyszer leírja bármelyikőtök ironizáló szándékkal az „európai értelemben vett” szintagmát, ami utoljára Gyurcsány miniszterelnöki végnapjaiban volt vicces még kicsit, akkor fél évig nem kattintok ide. Annyi mindent történt, itt meg a régi számok mennek, végtelenítve.