Egymillióan, de hogyan tovább?

„A protestmozgalomnak jelen pillanatban stabil tömegbázisa van, amely a következő években – különösen ha a kormány nem reagál érdemben a felvetett problémákra – jó eséllyel gyarapodni fog. Pusztán tiltakozó mozgalomként a maximális cél egyrészt a kormányzati politika megváltoztatására, másrészt – ennek elmaradása esetén – a választások befolyásolására korlátozódik. E törekvések kevésbé kockázatosak, viszont hatásukat tekintve korlátozottak.

A nagyobb hatás ígéretével kecsegtető pártalapítás ezzel szemben számos kockázatot rejt magában. Önmagában a társadalmi és anyagi erőforrások megteremtése rendkívül nehéz feladat. Pusztán alulról szerveződő mozgalomként jelen pillanatban meglehetősen kedvezőtlennek látszanak a körülmények. Ráadásul a jóval előnyösebb politikai klímában, hasonló stratégiával fellépő LMP példája azt mutatja, hogy a parlamenti országos politizáláshoz szükséges szakértői, aktivista hálózat fenntartásához nagyságrendileg más erőforrások kellenek. Ez alapján félő, hogy egy esetleges új bázisdemokratikus párt maximálisan abban reménykedhet, hogy – a felszólalók által nem túl konstruktív módon lesajnált – LMP erejével rendelkező formációvá növi ki magát.

És még e reményre sincsenek túl jó kilátásai. Mindenekelőtt azért, mert még annyira sincs kiforrott eszmei mondanivalója, mint az LMP-nek. Az ilyen irányú beszédek alapvetően megmaradtak a részvételi demokrácia általános követelésének és egy részleteiben ki nem fejtett baloldaliság szintjén. Másodszor pedig azért, mert megbecsülhetetlen, hogy azok közül, akik a protestmozgalomban szívesen részt vesznek, hányan lennének olyanok, akik egy pártalapítási törekvés mellé is odaállnának.”