„Itt nem az a lényegi kérdés, vajon összeférhetetlennek ítéltetik-e az uniós jogrenddel valamely magyar gazdasági törvény. Az ilyen elmarasztalás presztízs-veszteség persze, és még sok pénzünkbe is kerülhet, ha büntetésül netán le kell mondanunk a strukturális alapból várt támogatásokról. Az igazi kárt azonban a magyar kormány politikai megítélése okozza. Hogy Matolcsy csak akkor kéri ki az Európai Központi Bank véleményét a végtörlesztési törvényről, miután azt a parlament már el is fogadta. Hogy a külföldnek szóló, angol nyelvű költségvetési tájékoztató négyszáz milliárddal nagyobb »kiigazítást« hirdet, mint a hazai használatra szánt kommunikáció. Hogy maga Orbán Viktor folyamatosan az európai normák ellen ránt kardot - miközben tudnia kell, hogy ha nagy a baj, és a piacról már nem tud finanszírozáshoz jutni, akkor úgyis kénytelen lesz az Európai Központi Bankhoz, meg a Valutaalaphoz fordulni támaszért.
Márpedig a jelek szerint ez az ultima ratio nincs már messze. A magyar államkötvények egyre kevésbé kelendőek, a piac egyre drágábban hitelez. A minősítő intézetek bármikor ronthatnak Magyarország besorolásán; a forint fokozatosan romló árfolyama is erre vall. Ha már Járai Zsigmond is arról beszél, hogy leminősítés fenyeget, tehát a gazdaságpolitikának sürgősen vissza kellene szereznie a piac bizalmát, növelnie a versenyképességet, és csökkentenie a befektetők kockázatait, akkor nem lehet továbbra is egy minden ízében hiteltelen kormányzati sikerpropagandát nyomni - ne feledjük, hogy Járait ez a vircsaft nevezte ki a Költségvetési Tanács élére.”