„Mi jutott eszébe először, amikor olvasta Lázár János módosító javaslatát?
Nagyon felháborodtam. Emberileg és szakmailag egyaránt. Szakmailag azért, mert a gyógypedagógiában eltöltött 21 évem alatt nem nagyon találkoztam olyan jogalkotással, ami súlyosan hátrányos helyzetbe hoz egy adott gyerekcsoportot és családjaikat, ráadásul szakmailag teljesen nevetséges indoklással. Felháborodtam, mert eszembe jutott az a több ezer család, akik – ezt országos kutatási eredmények igazolják – a létminimum alatt élnek, mert gyermekük számára nem találnak megfelelő iskolát, így az egyik szülő nem tud munkát vállalni. És eszembe jutott az a sok éves harc, amit a családok, civil szervezetekkel és érdekvédelmi szervezetekkel összefogva folytattak 1993-tól 2006-ig, hogy gyermekük – Alkotmányunkban is rögzített – egyenlő esélyű oktatási jogait érvényesíthessék. Ennek a sok éves küzdelemnek az eredménye volt a fejlesztő iskolai oktatás, amit 2006 óta lehet szervezni, 2010 szeptembere óta pedig kötelezően biztosítani kell. Vagyis kellett volna.