„Vagy nem teszünk kivételt a diktatúra elnyomó apparátusának hatalmas részével; vagy kijelentjük, hogy aki ordító disznóságokat művelt, azt úgyis kiveti magából a közélet, de aki egyszerűen csak szolgált a hite szerint, azt békén hagyjuk, boldoguljon, ahogy tud. Mi is lehetünk hülyék, nem lenne jó, ha a meggyőződéseinkért sok év múlva másvalaki minket büntetne. Nálunk, mondom, nem valósult meg egyik stratégia sem. A kormányok és az ellenzék mindig csak a „viszonyokat” nézték, hol kinyitották, hol elzárták a gyűlöletcsapot, és kinevezések, törvények, bírósági ítéletek szintjére emelték a kommunista múlt körüli hazugságokat.
Ha valaki huszonegy év után politikai szerepeket (nem bűncselekményt) nyugdíjmegvonással akar büntetni, és még ekkor is méricskéli a »szolgálati időket« meg a »viszonyokat«, egyszóval ízlése és aktuális érdekei szerint kivételezni óhajt, az ne hivatkozzon arra, hogy a nyugdíjak »sértik az emberek igazságérzetét«. Annál inkább, mert ezt az igazságérzetet nagyjából ugyanezek a demokratának mondott politikusok huszonegy éven át módszeresen rongálták.”