„Gyurcsány a hibás” - így foglalható össze a Fidesz ellenzéki stratégiájának lényege, majd a 2010-es kampány egyik kulcsüzenete. Az egyszerű válaszok és univerzális igazságok kedvelői mellett lényegében valamennyi – országgyűlési frakcióra vágyakozó – párt magáévá tette és szorgalmasan ismételgette a Fidelitas 2008-as kampányának elhíresült szlogenjét. Egyesek lelkesen és önfeledten, mások csak jobb ötlet híján, kényszerűen kiszolgálva a választók egy részének elitellenes indulatát.
Az egyik oldal egyenesen nemzetárulónak bélyegezte, mások csupán hiperaktív szájművésznek igyekeztek beállítani a második kormányzati ciklusának komoly reformambíciókkal nekikezdő miniszterelnököt. Azonban reformtervek ide vagy oda, egy alapvetően a változatlanság és a status quo fenntartásában érdekelt politikai erőtérben ő sem kerülhette el a sorsát. Ellenzéke következetesen gáncsolta minden javaslatát, a kormánypárti képviselőkből pedig lassan, de biztosan fogyott a bátorság. Elsőre úgy tűnt, miniszterelnökké válását pártjának korábbi vezetői egykedvű letargiával vették tudomásul, a párttagság akarata azonban mégsem írta fölül az egyéni ambíciókat, régi reflexeket. Az őszödi beszéd kiszivárgása pedig újraélesztette pártja csendes mumifikálódásnak indult egykori erős embereit, akik az ellenzéki pártokat is megszégyenítő következetességgel kezdték el felpuhítani a reformintézkedéseket.
Bár Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás utáni Magyarország egyetlen baloldali-liberális politikusaként tömegeket tudott víziója mögé állítani, az őszödi szembenézés-kísérletben, valamint a párton belüli és azon kívüli politikai vetélytársaival szemben magára maradt. Annak ellenére, hogy jelenleg is a legnagyobb mozgósító erővel bíró ellenzéki politikus, elszigeteltségének fenntartásában a politikai paletta valamennyi pártja egyformán elkötelezett. A vele történő összefogást szintén nehezíti, hogy a hazai szervezett – és szervezetlen – ellenzék valamennyi csoportja váltópárti státusztól álmodozik.
Miközben Orbán Viktor visszafelé olvassa a történelemkönyvet, a parlamenti patkóban ez idáig nagyítóval sem találtunk kormányzóképes, összefogásra hajlamos ellenzéki erőket. Az LMP látványos ötlettelensége, a szocialisták harsány impotenciája csak növeli a „hivatalos” politikával szembeni ellenérzéseket. Az Országházon kívül szerveződő civil erők tiszteletre méltó kezdeményezései változó intenzitással ugyan, de jelentős társadalmi csoportokat mozgatnak meg. Kommunikációjuk azonban világos értékválasztás, karakán üzenetek helyett gyakran lagymatag, elitellenes középrebeszélésbe süllyed.
Gyurcsány Ferencben néha eltúlzott magabiztossága, máskor egykori pártjával és a politikai elittel szembeni naivitása ellenére tiszteljük a változás iránti megingathatatlan elkötelezettségét. Mára kiderült, ő az egyetlen politikus a politikai centrumban és az attól balra álló világban, aki képes programot adni Magyarországnak. Hangsúlyaiban változó, a nyugatos polgári Magyarország vízióját követő programja mögött kiforrott, stabil világnézet és értékrendszer áll. Egy vele többnyire ellenséges közegben talán mindenki másnál állhatatosabban képviseli a polgári modernizáció eszményét.
Mi, akik végighallgattuk és megértettük az őszödi beszédet, őszinte meggyőződésünkkel, személyes szimpátiánkkal, valamint komolyan vehető – személyi, tartalmi és politikai – alternatíva hiányában, nem félünk kiállni mellette!
Mi, a ’89-es demokratikus rendszerváltás után felnövekvő generáció tagjai, saját sorsunk és a következő nemzedékek iránt érzett felelősségtől vezérelve visszaköveteljük jövőnket a háborús viszonyok közé züllesztett politikai élet képviselőitől.
Nem fogadjuk el, hogy életünket kormányzati ciklusoktól függően, négyévente újra kell terveznünk, mert a megegyezésre képtelen, kádári nosztalgiában vergődő politikai elit kiszámíthatatlan intézkedései rövid életűnek és fenntarthatatlannak bizonyulnak.
Visszaköveteljük jövőnket attól a kormánytól, amely ahelyett, hogy visszavezetné Magyarországot az európai politizálásnak az első Orbán-kormány idején elhagyott bekötőútjára, szabadságharcnak hazudva igyekszik konzerválni az „uram-bátyám”-világ évszázadok óta megszokott, átláthatatlan viszonyait.
Elutasítjuk a kicsinyes és szűklátókörű belpolitikai csatározásokat, amelynek mozgatói a felszínen látványosan gyűlölik egymást, ám a megszerzett hatalmi pozíciók fenntartása érdekében rendre összekacsintanak a háttérben.
Arra biztatjuk generációnkat, hogy a jelenleg regnáló hatalom, a bizonytalankodó ellenzék és az egzisztenciáját féltő régi pártelit ellenében is merjen kiállni értékei mellett, vegye kezébe saját jövőjét!
Kaderják Dániel, az újkorcsoport elnöke
Polgár Dóra, az újkorcsoport ügyvivője, a Hallgatói Hálózat korábbi képviselője
Halász Péter, egyetemi hallgató
Lengyel Mátyás, pedagógus
Bérczes András, joghallgató
Balogh László
Balázs Tamás, egyetemi hallgató
Szász Eszter, tanuló
Maros Dániel, közgazdász
Laczkó Gergely, közgazdász
Kiss Éva, gyógypedagógus
Békés Ildikó, főiskolai hallgató
Budai Gábor, tanár
Ungár Ádám, szociólógus hallgató
Árvai Róbert, jogász hallgató
Fülöp Andrea, pszichológus hallgató
László András, mérnök
Ruszó Sándor, informatikus
Boros István, informatikus
Nagy Tibor, szociális munkás
Bognár Alexandra, tanuló
Bagó Lajos József 2011. december 15-ig hivatásos tűzoltó, utána nyugállományú
Miyazaki Jun, marketing tanácsadó
Kelemen Csaba
Nádasdiné Illés Tünde
Pap Kriszta, portugál szakon végzett bölcsész
Kaderjákné Ducs Ágnes
Nagy Tamás, főiskolai hallgató, projektmenedzser
Vanya Gábor
Viszmeg Károly
Németh Károly, alkalmazott
Nagy Szilveszter, aktivista
Dr. Lukács János
Varanka Zoltán, webmester, okleveles geológus, szolgálati nyugdíjas
Keresztes Csaba, közgazdász hallgató
Hodur István, munkanélküli
Rózsahegyi Róbert
Sóti István
Füstös Nándor, kereskedelmi tanácsadó
Rónai Sándor, egyetemi hallgató
Buzás Anna, joghallgató
Csonka Beáta
Dr. Lukacs Gabor, matematikus
Benedek Péter, operátor
Hajdú Ferenc, gépkezelő-programozó
(G.) Tóth Ilona, levéltáros
Kóber György Márk, tanuló, asszisztens
Patay-Papp Judit Vivien, banki ügyintéző
Gál Miklós, programozó
Balogh Antónia, rendezvényszervező
Vivics Nikolett, egyetemi hallgató
Radits András
Takács Ferenc, ügyintéző
Beck Zsuzsa
Sziklai Marianna, kommunikáció szakos hallgató
Váradi Lívia, szociológus
Abonyi Márk, közgazdász
Magyar Szilárd, gépészmérnök
Móricz Zoltán, vállalkozó
Bodnár Mária, óvodapedagógus
Antal István Péter
Hatvani Norbert, diák
Mészáros Petra, asszisztens
Horányi Tamás, nyelvtanár
Eörsi Mátyás
Borka-Szász Tamás, ügyvezető, tanácsadó
Fekete Mária, tanár
Juhász-Piskolti Andrea, diplomás szakápoló
Kovács István, okleveles matematikus
Nagy István, nyugdíjas
Deák Anna, közlekedésgépész
Hajnal Erika, nyugdíjas
Farkas Gergely, tanácsadó
Gál Roland, értékesítési menedzser
Szakács Péter, asszisztens
Kerek Tamás
Horváth Ágnes, jogi asszisztens
Erdődi Imre, közgazdász
Székely Csaba
Pádár Júlia
Tarr Veronika, virágkötő
Molnár Alexandra, grafikus
Zeles Balázs, egyetemi hallgató
Kiss Tamás, egyetemi hallgató
Vörös B. Sándor, festőművész
Bíró Ibolya, tanár
Nagy Gábor, Pedagógus
Hoffmann-né Hetesi Noémi, okleveles agrármérnök, igazgatásszervező
Ádámcsókné M. Zsuzsa
Tóth Márta
Anikó Matazzi
Szent-Királyi István
Tóth Márton, egyetemi hallgató