Dörner György az Új Színház élén: botrány vagy sem?

„Mivel az »aki fizet, az pöcögtet« igazsága még a budapesti kulturális életben is megkerülhetetlen, a fenntartó önkormányzatnak szíve-joga eldönteni, kit látna szívesen a színházigazgatói székben. Ettől nem következik be a világvége, nem taposnak otromba főpolgármesteri bakancsok a nagybetűs Kultúra fehér gyolcsba burkolt testén. Ráadásul még a szellemi pezsgésnek is jót tehetne Dörner kinevezése: a színész többször beszélt már korábban arról, mennyire hiányzik a mai budapesti és országos teátrumi világból a nemzeti sorskérdéseket boncolgató huszadik századi magyar dráma. Bár egyik nagy írónk szellemes, de gonosz fordulatát sokan idézgetik az önmagán túlmutató irodalom ellen érvelve (eszerint »nem népben-nemzetben, hanem alanyban-állítmányban« kell gondolkodni), tény: a kéttucat budapesti színház műsorán szinte soha nem szerepel Illyés Gyula, Németh László, Sarkadi Imre, Tamási Áron, Páskándi Géza, Sütő András. S nagyítóval kell keresni egy-egy Csiky- vagy Vörösmarty-bemutatót is. Nem véletlen, hanem programszerű a hiány, pedig szép liberális elv a vélemények, ízlések sokszínűsége, az értékpluralitás. Lehetne egy kis budapesti színház a huszadik századi magyar kultúrtörténet egyik fontos vonulatának otthona.

A kinevezés elleni érvek között még előkerül Dörner vállalt MIÉP-es kötődése. Bár nekem feláll a hátamon a szőr a színész egyes kijelentéseitől, megint csak a toleranciára hivatkozom. Ugyan miért ne férne el például a volt miniszterelnökről vagy a karambolozó pályatársról sületlenségeket beszélő többi, egyébként tehetséges művész közé egy újabb egzaltált, ha egyébként jó színházat szervez?

Csakhogy itt a bökkenő. Dörner, amennyiben komolyan veszi saját pályázatát (és miért ne tenné), egész egyszerűen alkalmatlan egy szellemi intézmény vezetésére. Kinevezését pedig addig kellene visszavonni, amíg nem történik nagyobb baj. Az atlatszo.hu portál által közzétett dokumentum az elmúlt időszak egyik legszomorúbb és egyben legfelháborítóbb (elütésekkel és pongyolaságokkal egyébként bőven terhelt) kultúrpolitikai szövege. Tökéletesen alkalmas azon értékek lejáratására, amelyeket elvileg képviselni szándékozik: furcsa keveréke egy Magyar Fórum publicisztikának és a söntés mellett kiagyalt kormányprogramnak. Milyen gondolatiságról tanúskodik ugyanis, hogy a »művészeti koncepció« rögtön az elején leszögezi: meg kell változtatni a színház nevét, mert az »új« jelző azt sugallja, ami új, az egyben jó is? De hát ezt ki állította?”