Szeretném magam távol tartani a politikától

2011. szeptember 22. 09:21

Szerintem az két külön dolog, hogy hogyan működik a Fidesz, illetve, hogy nekem milyen kapcsolataim vannak. Interjú.

2011. szeptember 22. 09:21
Töröcskei István
Origo

Simicska Lajossal, aki 1993 és 1995 között a Fidesz gazdasági igazgatója, 1998 és 1999 között az APEH elnöke volt, »mély baráti szálakat ápol«, Nyerges Zsolttal, Magyarország egyik legnagyobb médiavállalkozójával és egyben a Közgép elnökével pedig »baráti kötődéseket építget« - ahogy azt a Népszabadságnak adott interjújában elmondta. Ez alátámasztja az önről kialakult képet, miszerint nagyon erős háttérembernek számít a Fideszben. Kikérik a véleményét a fontosabb gazdaságpolitikai döntések előtt?

Szerintem az két külön dolog, hogy hogyan működik a Fidesz, illetve, hogy nekem milyen kapcsolataim vannak. Simicska Lajost a '90-es évek eleje óta ismerem, amikor a Fidesz még egészen kicsi párt volt, és inkább a liberális jelzővel, semmint a nemzetivel lehetett illetni. Azóta több krízishelyzeten keresztülmentünk együtt, és ez egyfajta biztosíték arra, hogy az embert nem vágják hátba. Mindig kiálltunk egymás mellett, és segítettük egymást, ez erősítette a barátságunkat, és azt a tudatot, hogy megbízhatunk egymásban. De hogy mennyire kérik ki a véleményemet a kormány döntései előtt, az ettől teljesen független. Sok kérdésben nem érzem magam olyannyira hozzáértőnek, hogy megmondhassam a kormánynak, mit tegyen. A múltkor összehívtak egy csapat közgazdászt, erről lehetett látni, hallani a sajtóban, ott bizonyos szándékokról értesültünk, és mi is elmondhattuk a véleményünket.

Informális háttérbeszélgetésekre gondolok inkább. Azért feszegetem ezt, mert úgy hírlik, hogy időnként a gazdasági minisztérium stábja is meglepődik azokon az intézkedéseken, amelyeket Matolcsy György vagy Orbán Viktor bejelent. Ebből arra lehet következtetni, hogy a döntéshozók más körben készítik elő a fontos lépéseket. Részt vesz ilyeneken?


Volt már olyan, hogy kikérték a véleményemet, de én nem vagyok politikus, sosem leszek az, ezt az édesapámnak is megfogadtam. Szeretném magam távol tartani a politikától, és csak azt kívánom, hogy az országnak jobban menjen. Párttól, vallástól, hittől, mindentől függetlenül, aki ezért dolgozik, azzal én is szívesen dolgozom együtt.

Tavaly tavasszal beválasztották a Mol felügyelőbizottságába, 2010 őszén pedig a Magyar Villamos Művek mint főtulajdonos előterjesztésére a Mavir igazgatóságának elnöke lett. Ezek nem voltak politikai kinevezések?


Nézze, ez mindig úgy van, hogy ha változik a kormány, akkor olyan embert kérnek meg bizonyos feladatokra, akit ismernek, akihez kötődnek. Ez szerintem a világon mindenhol így működik. Angliában azt mondanák erre, hogy old boys' school: időnként a cambridge-iek, máskor meg az oxfordiak kerülnek hatalomra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagytestver
2011. szeptember 22. 21:38
"Szeretném magam távol tartani a politikától" Ooohhh! Akkor tartsd magad távol!
kukagyerek
2011. szeptember 22. 10:22
"Szeretném magam távol tartani a politikától" Csak, nem akarod ott hagyni a húsos fazekat?
korona
2011. szeptember 22. 10:22
A testi és lelki élet egyik legalapvetőbb összetevő eleme a szex. ElTopo, te pedig ne rosszmájúskodj, mert mindenképpen az EGÉSZSÉGES szexre utaltam, nem pedig az elhajlott, elfajzott gusztustalanságra!
flo
2011. szeptember 22. 10:09
Orbán Viktor: "Az oligarchák kora lejárt." És vett egy kis szotyit Csányi kezéből a Vidi meccsen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!