Hogy mi közöm nekem a Bombahírhez? Semmi!

„A vége az lett, hogy a három-négy alapító tag, akik alapvetően újságírással szerettünk volna foglalkozni, egyre inkább egy kisegítő iskola gyógypedagógusaiként funkcionáltunk, töviről hegyire kénytelenek voltunk átolvasni és korrektúrázni minden egyes megjelent cikket, illetve ezredszer is szájbarágni a rézuszmajmoknak az egyébként írásban kiosztott szerkesztési, stilisztikai alapelveket, valamint hogy a golyó LY, a bója viszont J. Borzalmas mennyiségű pluszmunkát végeztünk, de hiába.

Ilyen körülmények között minőségi munkát végezni nem lehet. Többször javasoltam, hogy alakítsuk át a Bombahírt hírbloggá, amelyen csak napi 4-5 cikk jelenik meg, de az színvonalas, és rúgjuk ki az analfabétákat, de ez nem talált meghallgatásra. Egy darabig még csinálgattam a videórovatot, de most már arra sincs pénz, mert lehet ugyan szarból várat építeni, de sokba kerül a fenntartása. A befektetők pénze elfogyott, a beígért hirdetésszervező csapat sosem állt soha a helyzet magaslatán, és a Bombahír jelenleg olyasmi, mint egy alapvetően működőképes, de a világűrben irányítás nélkül sodródó űrhajó, amelyben lelkes rézuszmajmok nyomkodják a szép, színes gombokat. Ezek már az értelmesebb majmok, akik megértették az összefüggést a banán megvonása és a tiltott cselekmények között, a többi éhen halt. Sem Blogin, sem én, sem más régi bombagyárosok nem tagjai igazán már a stábnak, bár az írási jogunk még megvan, és az a csodálatos demokratikus elv is él még, amely szerint a Bombahír tiszteletben tartja a véleményszabadságot. Ezért írhattam meg ide, hogy miért nem írok már ide. Nagyon sajnálom ezt a remek kezdeményezést, és fáj, hogy ez lett belőle. S még jobban fáj, hogy másfél év alatt még pénzért sem lehetett tíz értelmes embert találni, akikkel sikert érhettünk volna el.”