Én szeretem a kutyákat
Arcsi, a weimari vizslánk a puszta létezésével bizonyítja és igazolja a rasszizmusunkat.
Nagyon örülnék, ha Budapesten extra kutyaadót vetnének ki, amiből szartakarító közmunkásokat alkalmaznának.
„A hobbikutya az olyan, mint a most (helyesen) további adóemeléssel terhelt cigaretta, whisky: finom dolog, de nem életfeltétel. Nagyon örülnék, ha Budapesten extra kutyaadót vetnének ki, amiből szartakarító közmunkásokat alkalmaznának. Az utcán is végig lehetne sétálni és a közmunkaprogram is hasznos elemmel bővülne.
Ám nem lehet minden szar mellé közmunkást állítani. Így, bár kevéssé tűnik amúgy bölcs dolognak a büntető törvénykönyvről nemzeti konzultációt izzítani, ha mondjuk, a nép 87 százaléka megszavazná, hogy a kutyaszar-el-nem-takarítóktól kobozzuk el a kutyákat, egy újabb olyan döntése születhetne a kormánynak, ami engem lelkesítene.
Budapest, Budapest csodás és szívdobogás. De nem lehet a Duna partján sétálni, mert csikkekkel, üvegszilánkokkal, vassodronyokkal van tele, és ahelyett, hogy a várossal lehető legtöbb ponton szervesülne a Duna, mindenütt ezerképp értésünkre adja a környezet, hogy meneküljünk onnan. (...)
Lehet, a kutyaürülék piaci hasznosításának a fellelése és értékesítési pontok felállítása a hosszú távú megoldás (»Fűtsön száz százalékig organikus kutyapiszokkal«.). De addig is jó lenne egy olyan városban élni, ahol nem hányjuk el magunkat. Így én, a szigorú megregulázásunkra voksolok.”