Soha nem látott esemény az egyház történetében – Ferenc pápa megható gesztust tett egy börtönben (VIDEÓ)
„A jubileumi szentév célja éppen az, hogy megnyissa a szíveket a remény előtt!” – hangoztatta a Szentatya a római Rebbibia börtönben.
Nem azt akarom, hogy hősnek vagy mártírnak tartsanak, csak annyit szeretnék, hogy engem is illessen meg a tisztességes eljáráshoz való jog.
A Lelky Lola által írt „Szabadságot vagy ítéletet Budaházynak” című cikkhez fűzött kommenteket végigolvasva az látszik számomra, hogy az emberek nagy átlagban egyáltalán nincsenek tisztában sem az én közéleti tevékenységemmel, sem az ellenem indított eljárásokkal, sem a hazai büntetőeljárási viszonyokkal. És ez baj! Az első azért, mert sokszor ordenáré primitív stílusban, ráadásul teljesen alaptalan dolgokat állítanak rólam. A második azért, mert az ellenem folyó eljárással kapcsolatban is ezt teszik. A harmadik meg azért, mert rohadtul megszívják, ha egyszer valamiért ők kerülnek eljárás alá. Ha én is vettem a fáradságot, hogy végigolvassam a velem kapcsolatos rengeteg blődséget, akkor kérem, hogy a tisztelt kommentelők is tegyék meg, hogy elolvassák ezen írásom.
Közéleti működésem – bármilyen meglepő – nem „habókos katyvasz marhaságok” mentén folyt, hanem döntően tömegek – nem ritkán a többség – szándékainak és érdekeinek mentén. Kezdtem a trianoni igazságtalansággal kapcsolatos utcai felvilágosító munkával. Össznemzeti ügy még akkor is, ha a valós tényekkel kevesen is voltak akkoriban (10 éve) tisztában. Aztán jött a 2002-es csalásgyanús választások szavazatainak újraszámlálásáért folytatott küzdelem, melynek az Erzsébet-hídi blokád csak a „demokratikus” keresztbetevés és semmittevés miatti elkeseredett végjátéka volt. Megjegyzem ezt az újraszámlálást is kb. egy fél ország szerette volna. Aztán jött az EU csatlakozást ellenző kampány, ahol akkoriban valóban csak a szavazók kisebb része volt az én véleményemen, de azóta ez az arány csak nőtt. Közben tiltakoztam a Szabadság téri „szovjet hősi emlékmű” újjáépítése ellen, amely merem remélni, hogy az ország többségének a szemét azért szúrja (ezt egyébként a bíróság is elismerte a tárgyaláson), már csak a „dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek” felirat miatt is. (Megjegyzem Rogán Antal az elbontásával kampányolt már 2006-ban is. Eredmény?) Továbbá tiltakoztam Medgyessy Péter ellen, amikor a románokkal ünnepelte a Kempinskiben Erdély elcsatolását. (Ezen utólag a Fidesz prominensek is háborogtak, de a helyszínre akkor csak Bayer Zsolt jött ki közülük egyedül és állt be közénk.) 2006 őszétől pedig folyamatosan követeltem a világtörténelemben is példátlanul lebukott Gyurcsány Ferenc hatalomból való távozását. Ez meg láthatóan az ország többségének igényével egyezett már az akkori önkormányzati választásoktól kezdődően. Ezen kívül tüntettem rendszeresen az ország 90%-a által elítélt homoszexualitást népszerűsítő, illetve a - szintén a többség által elutasított - könnyű drogok liberalizálásáért folyó megmozdulások ellen. Ezen kívül hagyományőrző rendezvényeket szerveztem, melyek közül több hagyomány teremtővé vált. Ez meg klasszikus „kiemelten közhasznú” tevékenység. Nagyjából ezek azok a „marhaságok”, amik kapcsán közterületi eseményeken részt vettem, egyik sem valami „értelmetlen, a túlnyomó többség által elutasított, szélsőséges dolog”. Mielőtt a „módszereim” kritikájára rátérek, idézném a klasszikust: „Lehet tüntetni a parlament előtt, lehet, majd megunják és hazamennek”. Ez valójában az egész rendszerváltó „elit” valódi hozzáállását tükröző kijelentés volt Gyurcsány részéről, a „plebejus nép” demokratikus követeléseinek lesz@rásáról. Ezt 2002-től volt szerencsém kőkeményen megtapasztalni. A TV-ostromban nem vettem részt (nem is vádoltak ilyesmivel soha), nem is szólaltam fel aznap, mire kiértem, a tömeg már a Szabadság térre vonult át. Az ostromot egyébiránt abban a felfokozott történelmi pillanatban egy teljesen logikus válaszreakciónak tartom arra a pofátlanságra, amit a jogosan tiltakozó tömeggel szemben a tv elnök meg a politikus főnökei folytattak akkor. Az ezt követő naptól szabályszerűen üldöztek, a rokonaim és ismerőseim otthonát végigkutatva, miközben végül a szovjet emlékmű megrongálásával meg Gyurcsány megbuktatását célzó felhívások írogatásával vádoltak meg mindössze (az utóbbiból elsőre fel is mentettek), míg komoly kőrözött bűnözők keresésével sokszor évekig alig foglalkoznak. Eközben a szocialista hatalom gyakorlatilag kimerítette az Alkotmány által tiltott „erőszakos hatalomgyakorlás” tényállását, hisz uralmát kizárólag erőszakkal vagy azzal való fenyegetéssel tudta 2006 őszétől fenntartani, kezdve mindjárt szeptemberben és októberben a „lakosság megfélemlítése céljából elkövetett terrorcselekményekkel”, ahogy azt a Balsai jelentés is megállapítja. (Ezért is érzem pofátlanságnak, hogy engem vádolnak ilyesmikkel. Egyébként régi bolsevik módszer a saját bűneikkel megvádolni másokat.) Csak halkan kérdezem, az ilyen rezsimmel szemben milyen módszerekkel kell tiltakozni? Mi a „törvényes” ez után? Végül 2007. március 15-én – saját bénázásomnak köszönhetően – elfogtak. Innentől 10 hónapig tartottak lakhelyelhagyási tilalom alatt valójában piti ügyekben (200 ezer Ft pénzbüntetés meg 1 év felfüggesztett lett másodfokon), miközben komoly ügyekben is védekeznek – megjegyzem helyesen – szabadlábon. Ez év őszétől lehet olyan utcai rendezvényekről beszélni, melyeken felszólalóként részt vettem és melyek közül volt, amely a rendőrséggel való összetűzéssel végződött. Ha én bármikor is felszólalásomban „uszítottam” volna vagy „bűncselekmény elkövetésére” hívtam volna fel, akkor ellenem – aki ellen még azért is eljárást indítottak, mert egy felvonuláson, ahol lóval vonultam, nem volt index a lovamon (nem vicc!) – nyilván azonnal eljárást indítottak volna. Viszont ilyen nem volt! Ennyit az ilyen „saját fülemmel hallottam, hogy ezt meg azt mondta” típusú hazudozó kommentelőkről. Továbbá itt szögezném le, hogy soha nem „zavartuk meg” semmilyen szerveződés „nemzeti ünneplését”, nem „épültünk rá” a Fidesz rendezvényére. Saját rendezvényeket tartottunk a nemzeti ünnepeken, amelyek után 2007. október 22-én és 2008. március 15-én is a tömegek szemében is legitimitását vesztett gyalázatos miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc ünnephez méltatlan fellépései helyszínéhez kívántunk vonulni, hogy tiltakozzunk, mely alkalmakkor a rendőrség könnygázzal és vízágyúval állta el az utunkat. Vagyis nem az történt, hogy a „randalírozó radikálisokat” a rendőrség megfékezte, hanem a békésen vonulók útját elállta és elkezdett oszlatni, melynek kapcsán viszont többen ellenállásba mentek át. De az igazi kérdés az, hogy miért csak mi vonultunk ott, miért nem vonult ott az egész „dicsőséges 2/3” Viktor-Viktor vezetésével? Miért tűrték (asszisztálva nekik gyakorlatilag), hogy 2006. szeptember 17-e után még három és fél évig romboljanak? Miért csak mi akartuk igazából, hogy tűnjenek el a hatalomból? Nevetsége ez a „szétvertük a várost” szöveg, miközben óránként több pénzt loptak el, mint amennyi kár egy ilyen alkalommal történt, ráadásul annak is nem kis részét a rendőrség okozta. (Mert én tényleg ott voltam, és tényleg láttam olyant is, amikor a rendőrségi jármű a parkoló autókat végig zúzta, mert nem fért tőlük el vagy az „eltévedt gránátok” kirakatokba meg neonreklámokba csapódtak.) A szomorú igazság az, hogy itt igazi változást semelyik nem akar, jó ez a lúzer magyarok kárára működtetett pártokrácia mindegyiknek. És pont ezzel függ össze az én elméleti munkásságom, mely során – mily meglepő – nem valamiféle „náci diktatúrán”, hanem egy olyan közjogi rendszeren agyaltam már évek óta, ami a pártok „játszótere” helyett, a társadalom valós szerkezetét megjelenítő országgyűléssel és a választóknak a döntéshozatali folyamatokba való érdemi beemelésével működik. Ez pont, hogy nem a hatalom megszerzésére való törekvés - hisz akkor már 2002 óta ott ülhetnék valamelyik pártbrancsban -, hanem a hatalomnak a társadalom számára való visszaszerzéséért való önfeláldozó küzdelem. És pont a három gyermekemért meg az ő majdani gyermekeiért, hogy nekik is maradjon még haza. Persze ez nyilván egyik húsosfazék mellett tolongó és vadul kanalazgató bandának sem tetszik, ezért is tömörülnek népfrontba ellenem, és terjesztenek rólam hazugságokat úton-útfélen, amiket aztán a zseniális kommentelgetők terítenek mindenhol. Egyébként ezeket számtalanszor elmondtam és leírtam már, de látva, hogy milyen szintű a félretájékozottság, most összefoglaltam nagyjából.
És most a „Magyarok Nyilai” vagy „Hunnia” ügyről. Lényegében rendre rongálás minősítésével indult, többnyire piti károkat okozó cselekményekről beszélünk, melyekből végül „terrorcselekmények” lettek. Engem döntően azzal vádolnak, hogy én „adtam az utasítást” a különböző cselekményekre, viszont ezt az NNI-n keletkezett két gyanúsítotti állításon kívül – amelyből az egyiket már visszavonták – semmi nem bizonyítja. (Az NNI-s vallomás felvételi módszerekről ajánlom Süveges Péter bírósági iratait figyelembe.) Arról meg, hogy a „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg” aláírással megjelent közleményekhez bármelyik vádlottnak köze lenne semmi bizonyíték nincs! Továbbá állítják, hogy én dobtam molotovot Kóka János épülő házának teraszára - mely „hatalmas tüzet” egyébként az éjjeli őr bírósági vallomása szerint egy 2 literes (!) kólás üveggel eloltott -, ezt is az eleinte ezzel gyanúsított (akkor én még csak utasító voltam) ember azóta visszavont vallomása „bizonyítja”, mint ahogy azt is, hogy egy MSZP-s képviselő sarudi nyaralójának előkertjében „tűzcsíkot” gyújtottam, aminek nyomát – bírósági vallomása szerint – maga a képviselő sem találta annak idején. Illetve részt vettem még Szilvásy György nyaralója ajtajának a berobbantásában, az autójában „labda bombával” megfogott és azóta gyanúsítottból „tanúvá” avanzsált személy állítása szerint. Más bizonyíték erre sincs. Az egész vádirat döntően ennek a személynek a vallomásain és Benkő György „hallomásain” ül. Konkrét tárgyi bizonyítékok, az egyetlen - Hiller háza előtt talált - lőszer hüvelyen (mely csak egy emberrel szemben jelent valamit) kívül, nem lelhetők fel az iratokban. Az összes dolog, amit nálam, öt különböző házkutatási és motozási helyszínen találtak, egy-két számítógépes lista, melyen Hunniába jelentkezők e-mail címei vagy telefonszámai vannak. (Mondhatnám: na és?) Egyébként ennél a gépnél is bizonyítható, hogy a bit-azonos másolat készítése előtt már jogsértő módon benne turkáltak. Mivel hasonló a helyzet a többi terhelt esetében is, ezért – és nyilván látva az ügy felfújt jellegét is – engedte ki őket sorra a bíróság a börtönből. Teljesen egyértelmű, hogy én csak a „kirakatper kellék” szerep miatt vagyok bent tartva, mint ahogy a másik bent lévő vádlott is, akit csak a Szilvásy robbantásban való – hasonlóan „megalapozott” – részvétellel és robbanóanyag gyártással (de nem olyannal, ami Szilvásynál volt, mert ott olyan robbanóanyag biztos nem volt, ezt megállapították) vádolnak. Az ő lakhelyén volt állítólag a „bombagyár”, amit viszont egy jegyzőkönyv nélkül lefolytatott házkutatásra alapoznak. Az állítólag tervezett „labda bombás” támadás is kizárólag állítás, a labdákra nem volt ráírva ugye, hogy „én Adonyba megyek”, „én Szigetvárra megyek”, stb., bár a háromból kettőt szintén jegyzőkönyv, illetve terhelt vagy tanú jelenléte nélkül „találtak meg”. A Tesco parkolós felvételen látható fehér autóban való jelenlétem szintén kizárólag a tanúvá vált gyanúsított állítása. (Most ennek az embernek a kihallgatása folyik az én minden ok és indok nélküli kizárásom mellett, nyilván, hogy ne tudjak kérdezni.) Még nagyon sok mindent lehetne írni, de nem akarom az így is hosszúra nyúlt írásomat tovább növelni, majd a bíróságon ezek sorra ki fognak derülni. A lényeg, hogy ezen „vádmegalapozó állításokat” a 17 vádlott egybehangzóan elutasítja.
Végül a hazai büntetőeljárási viszonyokról. Kétségtelen, hogy nálunk bemondásra is ítélnek el embereket (lásd Kaiser esete Kiglics Attilával), különösen a média által „előre letárgyalt” ügyekben (ezért is megfontolandóak az olyan egyes nyugati országokban meglévő szabályok, hogy a bíróságot befolyásoló prejudikáló médiakampány bűncselekménynek minősül), de azért ellenpéldák is vannak. A büntetőeljárási törvény (Be.) az eljárási jogosítványokat a terhelt és a vád közt határozza meg. A hatóság lehetőségei a nyomozás során összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mint a gyanúsítotté, ez még érthető is, viszont pont ezért a letartóztatást csak akkor kellene eszközölni, ha már jól körbejárt tényállásról van szó, és viszonylag hamar át lehet tenni az ügyet bírósági szakba. Ehhez képest Magyarországon szíre-szóra letartóztatnak mindenkit, majd elkezdik „gyűjtögetni” a „bizonyítékokat”. Ha egy egyértelmű ügy van – mint amilyent az egyik kommentelő is felvetett – akkor azért ül a delikvens akár egy évig nyomozási szakban, mert megpróbálnak vele elvitetni vagy másra rávallatással „megoldani” megoldatlan ügyeket (bűnözők a börtönben erről egybehangzóan beszámolnak). Ha egy gyenge lábakon álló ügyről van szó, akkor meg azért ültetik nyomozási előzetesben akár évekig az embereket, hogy beletörve produkáljanak nekik önmagukra vagy másokra tett terhelő vallomással „bizonyítékot”. Valójában Magyarországon alig folyik érdemi nyomozási munka azon kívül, hogy az előzetesben aszalt emberekből ilyen-olyan módon vallomásokat szedegetnek ki, viszont az előzetes indokai közt nem szerepel olyan, hogy „vallomásra bírás”, míg 90%-ban ez a valódi oka az elrendelésének. Ehhez igazodva az előzetes egy szigorított fegyháznak megfelelő fogva tartási mód, amivel az ártatlanság vélelmével elvileg védett embert gyakorlatilag tönkreteszik egzisztenciálisan, társadalmi, családi kapcsolatainak tekintetében. Ha valaki ezt is kibírta és a vádemeléssel eljutott a bírósági szakba, akkor reménykedik benne, hogy végre érvénybe lép a számtalan nemzetközi egyezményben is lefektetett fegyverek egyenlőségének elve, miszerint a vád és a vádlott azonos perbeli lehetőségekkel kell rendelkezzen, vagyis végre megismerve a nyomozati iratokat ő is lehetőséget kap az érdemi védekezés felépítésére. Könnyen belátható, hogy börtönből – főleg a hazai viszonyok közepette – érdemi védekezést folytatni alig lehet, ahhoz, hogy a váddal legalább összemérhető lehetőségekkel rendelkezzen a terhelt, minimum enyhébb kényszerintézkedés alatt, de valójában szabadlábon kéne lennie. Mivel ez így van, ezért általános gyakorlat, hogy a bírósági eljárás alatt is börtönben tartják az embereket, segítve ezzel is a váderedményességi mutatók növelését. A tárgyalásokon a bírók az ügyészek helyett próbálják rábizonyítani a terheltre a vádat, míg az ügyész gyakorlatilag nem csinál semmit. A vádlott láncra verve ül középen egy asztal nélkül (nekem sikerült most kiverekedne, hogy legyen asztalom), jó messze a védőjétől (ha egy szót akar váltani vele, a bíróság fintorgásától kísérve kell odarohangásszon hozzá). A tanúk neki háttal állva vallanak, akár éppen őrá. Eleve egy másodrangú, megalázott szerepben van, miközben ítéletig ugye elvileg ártatlan. És ha még ennek ellenére is túl talpraesetten védekezik, akkor esetleg kitiltják a saját tárgyalásáról, mint engem jelenleg. Ez az egész hazai büntetőeljárási gyakorlat fényévekre van a jogállamtól. És ha az ilyen körülmények közt folyó bírósági eljárást még fel is gyorsítanánk, az egyébként is eszköztelenített fogvatartottól még az időt is elvéve a védekezésre való felkészülésre, akkor már a statáriumhoz közelítenénk. Rengeteget tudnék még erről írni, ajánlom a tudomásom szerint már az interneten is elérhető különböző fellebbezéseimben kifejtetteket elolvasásra. A megoldás az lenne, hogy a nyomozó hatóság nyomozzon, és ne lepapírozással akarja megoldani az ügyeket. Az embereket csak a legszükségesebb esetben tartóztassák le, és csak ha rövid időn belül bíróság elé vihető már az ügy. (Az évekig való előzetesben ücsörgés napi 9.000,- Ft-ért egyébként is csak az adófizetőknek van iszonyú pénzében. Persze ebből a rendszerből is jól élnek nem kevesen.) A bíróság meg a különösen közveszélyes elemektől eltekintve engedje szabadlábon védekezni a terhelteket (van már nyomkövető karperec is a XXI. században). A hatóságok adjanak át unszolás nélkül minden iratot ésszerűen rendszerezve (külön nehézség az ömlesztett káoszból néha kihámozni a dolgokat, persze lehet ez is szándékos) és gyorsan. A bíróság készítse el az adott tárgyalások jegyzőkönyveit időre (ne úgy, hogy a június 17-én befejeződött tárgyalási szakasz anyagait a mai napig nem kaptam meg és két hét múlva már kezdődik a következő szakasz). Ilyenekkel lehetne gyorsítani az eljárásokat.
Végül néhány konkrét kommentre való reakció:
- „Nem erőszakos bűncselekményekben” is általánosan jellemző az előzetes, sőt, az is, hogy végül kiülik előre az ítéletet gyakorlatilag.
- Az is felháborító, hogy a lakhelyelhagyásit semmivel meg nem szegő Hunvaldot is visszavitték előzetesbe.
- Ha abból indulunk ki, hogy itt milyen lenyúlásokat úsztak meg politikusok a rendszerváltás óta, akkor Zuschlag bizony nagyon meg lett mérve.
- Szász Károly megverésével nem vádol minket senki. Nem tudom ezt honnan vették egyesek.
- Az Amnesty meghatározása szerint még a gyilkosságokat elkövetők is politikai fogolynak számítanak, ha a motivációjuk politikai.
- Az előzetes időtartamát 2010-ben növelték 3-ról 4 évre!
- Már több beadványt adtunk be Strasbourgba az előzetesben tartásom kapcsán.
- Sajnos nem egyszer észre lehetett venni az ellenem folyó eljárások során, hogy az adott ügyész vagy bíró milyen politikával szimpatizál (bár nem minden esetben természetesen).
- „Sztojkáért való aggódásról”: A Cozma ügy féle Sztojka a zárka szomszédom, most éppen én adtam neki kölcsön Btk.-t és Be.-t, meg van törve az ember. Ennyit az én „rasszizmusomról”.
Nem azt akarom, hogy hősnek vagy mártírnak tartsanak, csak annyit szeretnék, hogy engem is illessen meg a tisztességes eljáráshoz való jog és védekezhessek szabadlábon vagy legalább ne a börtönből, mert ez az eljárás sokáig el fog még húzódni.
2011. szeptember 2.
Budaházy György