Búcsú az olvasótól

„Egy bejelentést szeretnék tenni. Az Amerikai Népszava szeptember 1-től online hírújságként nem működik tovább. Az AN online újságként határozatlan időre leáll, a website viszont nem tűnik el, hanem a nyomtatott újság honlapjaként megmarad. A változás a nyomtatott hetilapot semmilyen formában nem érinti.(...)

A magyar sajtóról annyit jegyezzünk meg, még akkor is, ha pénz híján nem tudjuk megvalósítani saját elképzeléseinket, hogy tartalma és színvonala minősíthetetlen, botrányos, balkáni, provinciális, primitív és kártékony. Amikor felmerült a gondolata, hogy mi Amerikából is csak egy ugyanolyan borzalmat tudunk előállítani, mint amilyen a magyar sajtó, azt mondtam, hogy akkor most hagyjuk abba. Annak a világon semmi értelme. Arról nem beszélve, hogy az Index és az ehhez hasonló trágyadombok milyen pusztítást végeztek a magyar közgondolkodásban, segédkezet nyújtottak a demokrácia szétveréséhez. A kereskedelmi tévék primitív rombolásáról nem beszélve. Hogy most kiszolgálói az önkényuralomnak, az csak felteszi az i-re a pontot. Várjuk a napot, amikor mindkettőt úgy vágják ki Magyarországról, hogy írmagja se maradjon. A baj csak az, hogy ha jönne másik csatorna, azt egy év után ugyanezek csinálnák. De a szoclib sajtót is úgy hagytam ott annak idején, hogy soha nem akarok még újságíró sem lenni. Az egész sajtó nem szólt másról, mindkét oldalon csak bérmunkáról. Egy New York-i hirdetőnk, egy gazdag ügyvéd, egyszer hirdetni akart Pesten, és azt mondta, hogy a magyar sajtóban drágább a hirdetés, mint a New York Timesban, amely nem százezres, hanem 300 milliós piacon jelenik meg. Felvilágosítottam, hogy ezek az árak nem olyan hirdetőknek készültek, mint ő, hanem azoknak, akiknek 3-400 millió forintokat kell kilopniuk hirdetés címén, amit csak ilyen bődületes árakkal lehet lefedezni. Ezekből a pénzekből aztán ugyanilyen irreális fizetéseket kaptak a nagyokos megmondó emberek, a szoclib újságírónak nevezett pártkatonák, akiknek nagy szerepük van abban, hogy Magyarországon az emberek megutálták mindazt, ami baloldali, liberális és demokrata. Ezek ma is ennek az oldalnak a »sztárjai«, és most is azzal törődnek, hogy azok a kifizetőhelyek, ahol ebből még valamit felmarkolhatnak, meg ne szűnjenek. Hányinger az egész. Ez már régen nem a sajtóról szól. Ha ezekbe egy kevés erkölcs szorult volna, már régen fellármázták volna az országot, az első nagy hazugságot sem tűrték volna el. De ezeket most is csak a boríték érdekli. Úgy fognak megszűnni, és remélhetőleg eltűnni, hogy még azt sem mondhatják el magukról, hogy egyenesen megálltak a diktatúrával szemben. Sunyi, beszari műsoraikban állandóan csak arra vigyáztak, nehogy valami rosszat mondjanak, aminek hátrányos következménye lehet rájuk nézve. Én nem tartozom azok közé, akik azt szeretnék, hogy a Klubrádió ne szűnjön meg. Szűnjön meg, múljon el az egzisztenciális biztonság, akkor majd talán elkezdenek egyenesen gondolkodni és beszélni. Ne tudják ezzel a sumákolással a demokrácia látszatát fenntartani, csak azért, hogy továbbra is felmarkolhassák az irreális fizetéseket. Vagy azt a »keveset«, amit mostanában kapnak.(...)

Az olvasóknak ehhez elvileg semmi köze, ez a mi problémánk. Ám ha így lenne, már két hónap után leálltam volna azzal, hogy térjünk vissza az eredeti koncepcióhoz, szerezzünk hozzá pénzt, és ha a feltételek megvannak, akkor induljunk el újra. Ez egy üzleti vállalkozás, amelynek be kell tartani a szabályait, hogy működjön. Normális esetben. Csakhogy ez kezdettől fogva nem üzleti vállalkozás volt számomra, hanem szívügy, és soha nem is úgy tekintettem rá. Nevezzenek hülyének, akik keresik a megélhetést a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, de egy demokratikus, szabad országból néztem Magyarországra, és számomra elképesztő az, ami ott történik. Ezt az Orbán gyereket két héten belül kizavarták volna bármelyik demokratikus országból, ha szerencséje van, akkor nem húzzák fel az első fára. Ha Deutsch Tamás lennék, és nem tartanám gyenge viccnek, akkor most megkérdezném, hogy a ki a f..sz ez az ember, aki azt képzeli, hogy elveheti a szólásszabadságomat, megfenyegethet, betilthatja az egyházamat, az emberi jogaimat elvitathatja. Ki ez, hogy nem lehet elzavarni azonnal? Ezt nem anya szülte? Már elnézést, nem szívesen mond az ember ilyet, de ez az ember olyan buta, mint a föld. Ezt nem lehet szebben mondani. Amiket elmond évente Tusványoson, mint egy gondolkodó, az maga a rádiókabaré. Az egy paródia. Elfogadhatatlan, felháborító, ütés után kiált, amit ez az ember művel. Ordenáré fasiszta-klerikális diktatúrát csinál egy európai országból. A Balkán szintje alá süllyeszti egy primitív falusi futballista Kosztolányi, Babits, Krúdy, Ady Endre országát. Ezt szó nélkül tűri és hagyja az a magyar nép, amely magát olyan nagyra tartja. Arról nem beszélve, hogy milyen alantas gondolkodás húzódik ennek a hallgatásnak a hátterében. Nekem mindenem lázad ez ellen, de azok aljassága ellen is, akik ezt akár számításból, akár gyávaságból, akár antiszemitizmusból (mert ez áll igazán a hallgatás hátterében), nemcsak tűrik, hanem a maguk módján még támogatják is. És becsültem azokat az embereket, akik idejárnak, akik ez ellen lázadnak, akiknek fontos az, hogy az Amerikai Népszaván a hozzájuk hasonlókkal együtt legalább kifejezzék az undorukat. Ez az oka annak, hogy nem zártuk be sokkal hamarabb, és adom a nevem olyan produkcióhoz, amit amúgy – az anyagi nehézségek miatt – nem vállalnék. De azt mondtam, hogy egy olyan népség előtt, mint amilyen a magyar sajtó, tisztelet a kivételnek, nincs ki előtt szégyenkezni. Őket minősíti mindaz, ami Pesten van. Nem ez számít, hanem az, hogy legyen egy hely, ahol megmondjuk az igazságot, ahol nem kell félni, ahol nem sumákolnak, nem manipulálnak, nem hazudnak.”