Állam és/vagy forradalom

„Nem teljesen világos, miért pont most, de tény, hogy a palesztin vezetők szeptemberben előbb az ENSZ Biztonsági Tanácsától, majd ha megvan annak ajánlása, akkor a Közgyűléstől fogják kérni független államiságuk elismerését. Ez a negyedik ilyen próbálkozásuk, néhány éve egyszerűen kikiáltották azt, hogy amit szeretnének, az már van is, a másra utaló tények pedig bekaphatják, most viszont akkor is áttörést érhetnek el, ha Amerika, mint ígérte, megvétózza a javaslatot a BT-ben.

A téma mostani előrángatása nyilván nem független az »arab tavasz« eddigi ügymenetétől, amelyből a palesztin vezetők akkor is profitáltak, ha néhány elszánt tüntető télen, kora tavasszal ellenük is az utcákra vonult. Az egyiptomi Twitter-flashmobnak előadott nettó katonai puccs ugyanis igencsak aláaknázta az 1978-as egyiptomi-izraeli békemegállapodást, amely minden, khm, hullámvölgye ellenére azért stabil viszonyokat teremtett legalább a térség egyik határmezsgyéjén.(...)

Az államiság azonban nemcsak olyan dolog, hogy ENSZ-határozat kell hozzá, hanem van némely olyan apróság, amit teljesíteni kell, vagy legalábbis illendő volna. Ilyen mondjuk az, hogy legyen annak az államnak területe, rendezett határa, népe-nemzete (vagy legalább lakossága), legyen egy azaz egy közhatalma, amely képes a közt igazgatni, legyen erőszakmonopóliuma, és ha még demokratikus államot is akarunk, feltételül szabhatjuk a három hatalmi ág közhelyes elválasztását is, már ha nem egyszerűen egy újabb autokrata arab rezsimet akarunk, hanem azt, hogy a kb. 1967-ben, a jordániai arabokból néhány nap alatt létrejött palesztin nép valódi önrendelkezéshez jusson (amiről szögezzük is le, hogy valóban jó lenne, majd, egyszer).”