Változatok jogállami korrekcióra

„A választási bojkott gondolata, mint a korrekciót előkészítő politikai küzdelem egyik lehetséges, közbeeső állomása, szélsőséges helyzetben elvileg nem elfogadhatatlan, ahogy az alkotmányozás ellenzéki bojkottja is helyes döntés volt. Ugyanakkor Révész Sándor felvetése szinte beláthatatlan gyakorlati dilemmák egész sorát veti fel, ezért közbeeső lépésként is csak a legvégső esetben fontolható meg, ha a Fidesz olyan helyzetet hoz létre, amelyben a jobboldal leváltására esély sincs, és a ellenzék részvétele valóban csak demokratikus díszlet lenne az egyeduralom rendszerén. Nem hiszem, hogy akár most ilyen helyzet lenne, vagy akár kialakítható lenne a következő választásig. De nem ez a legnagyobb gond az elképzeléssel, hanem az, hogy a fordulat kikényszerítését az Európai Uniótól reméli, feltehetően úgy, hogy az valamiképp rákényszerítse akaratát a magyar jobboldalra. Könnyen lehet, hogy uniós intézményeknek és vezetőknek valóban fontos közvetítő szerep jut majd a korrekció során. Ám a korrekció csak akkor hozhatja a politikai és alkotmányos válság lezárását, ha az a szemben álló felek megállapodásán nyugszik, nem pedig az egyik oldal – adott esetben külső szereplők által megtámogatott – kényszerén.

E fontos felismerés elfogadása a Haza és Haladás javaslatának erénye. Az elképzelés a jobb- és baloldal alkujának eredményeként gondolja el a kiigazítást. Súlyos gyengéje viszont, hogy olyan megegyezést vázol, amely aligha szolgálhat tényleges konszolidáció kiindulópontjaként. (Az Eötvös Károly Intézet vitairatban bírálta az Eörsi- és HHA-féle javaslatokat. E sorok írója az intézet munkatársa, a vitairat megfogalmazásában részt vett, és annak tartalmával egyetért.) A felvetés kiindulópontja, hogy a jobboldal számára az alaptörvény szimbolikus részei a legfontosabbak, azokról úgysem hajlandó tárgyalni, ezért a megállapodásnak bizonyos jól körülhatárolható államszervezeti kérdésekre kell majd korlátozódnia. Ez a gondolatmenet egyfelől a jobboldal preferenciáit változtathatatlan politikai adottságnak tekinti, másfelől meg elvonatkoztat attól, hogy a nem jobboldali pártoknak és társadalmi csoportoknak hasonlóan erős meggyőződéseik vannak, és politikai önképüktől ma már elválaszthatatlan az Orbán-alaptörvény elutasítása. Márpedig éppen a szimbolikusnak nevezett részek jelölik ki az alaptörvény identitását, ezért egy olyan alku, amely azokat érintetlenül hagyja, igen sok önérzetes világias, liberális vagy baloldali ember számára nem lesz elfogadható – és nem is lesz rá jó okuk, hogy elfogadják azt.”