„A sajtó valamit tudni akar, ilyen a természete. De mivel semmi érdemlegeset nem szabad tudnia, vagy spekulál, vagy súgásokra bízza magát. Az ilyen »biztos« értesülésekkel és »megtudtuk«-okkal mindig az a baj, hogy a sajtótermék kiszolgáltatja magát a dezinformáló szándéknak. Pedig 2011-re már nem kellene naivnak lenni, bőven tudni lehetne: a magyar politikai elit pontosan azért titkosít, vagy azért óvakodik a tények megnevezésétől, hogy tetszése és céljai szerint manipulálhassa a nyilvánosságot. Magyarul: úgy hazudjon, ahogy neki jó. Biztosan létezik kiszivárogtatás manipulatív szándék nélkül, de nem jellemző. (És ez független a pártállástól. Emlékeztetnék arra, hogy éppen a titoktörvényt még a fülkeforradalom előtt kétharmaddal fogadták el a pártok.) A sajtó valamit tudni akar, ilyen a természete. De mivel semmi érdemlegeset nem szabad tudnia, vagy spekulál, vagy súgásokra bízza magát. Az ilyen »biztos« értesülésekkel és »megtudtuk«-okkal mindig az a baj, hogy a sajtótermék kiszolgáltatja magát a dezinformáló szándéknak. Pedig 2011-re már nem kellene naivnak lenni, bőven tudni lehetne: a magyar politikai elit pontosan azért titkosít, vagy azért óvakodik a tények megnevezésétől, hogy tetszése és céljai szerint manipulálhassa a nyilvánosságot. Magyarul: úgy hazudjon, ahogy neki jó. Biztosan létezik kiszivárogtatás manipulatív szándék nélkül, de nem jellemző. (És ez független a pártállástól. Emlékeztetnék arra, hogy éppen a titoktörvényt még a fülkeforradalom előtt kétharmaddal fogadták el a pártok.)(...)
Itt nem lehet előadni, baráti újságírók és trollok tapsikolása közben, hogy az »idegen« belepofázó, az Európai Parlament többsége, az ENSZ, az EBESZ, az amerikai külügyminisztérium, a Velencei Bizottság tehet egy szívességet. Most az egyszer nemcsak hogy értékén lesz kezelve a magyar belpolitikai-jogi bűvészkedés, hanem következményei is lesznek. Ha ugyanis Galambost és Szilvásyt kémkedéssel vádolják, akkor egy másik államot is azzal vádolnak, hogy a hírszerzése beszervezett (vagy tartott) egy magyar nemzetbiztonsági főigazgatót, illetve minisztert. Fentebb írtam, hogy ez nem szokás, ellenben agyrém. De ez az, ami látszik belőle. Függetlenül attól, hogy a magyar hatóságok megmagyarázzák, hogy nem olyan kémkedés, amilyenre gondolni tetszik, hanem olyan, amit X magyar törvény n. paragrafusa szerint kémkedésnek lehet nevezni.”