„Az egykori csendőr százados ügyében született, két napon át ismertetett elsőfokú ítélet, illetve annak visszhangja azonban arra utal, mintha az eljárás kezdeményezőit nem is annyira az igazságtétel vágya hajtotta volna. Erős a gyanúm, hogy az Efraim Zuroff vezette Simon Wiesenthal Központ a per kierőszakolásával leginkább a saját létét próbálta igazolni, s Képíró személyében találta meg az ideális „áldozatot”. Aki ráadásul kéznél volt; nem kellett valahonnan a dél-amerikai esőerdők mélyéről felkutatni, itt él Magyarországon 1996 óta.
Zuroffék akciója nem csak azért kifogásolható, mert a legkevésbé sem szolgálja a zászlajukra tűzött ügyet. A Képíró-per iránt tanúsított nemzetközi figyelem indokolatlan és káros, az elsőfokú ítélet heves kritikája méltánytalan és rosszindulatú. Jogállami alapelv, hogy bizonyítottság hiányában senkit sem lehet elítélni, még a politikai korrektség jegyében sem. Márpedig a bíró szerint a háborús bűntett elkövetésének tekintetében csak aggályok és kételyek vannak; a legbiztosabb pontja a történetnek éppen az, hogy Képíró Sándor megmentett egy szállodatulajdonos családot.”