„A Pekingben kiállító művészek mintegy egyharmada, mint láttuk, Magyarországon magasan jegyzett művész. Kisebb része nyugatabbra ismert és elismert festő (pl. a Franciaországban élő Szabó Ákos), viszonylag számosan vannak azonban köztük kisebbségi sorsban élő és alkotó művészek is. A Forrás Galéria missziót kívánt teljesíteni azzal, hogy az erdélyi festőknek is helyet biztosított a kiállításon, a nemzet kulturális egyesítésének eszméjét kívánva szolgálni.
El tudjuk-e képzelni, mekkora égszakadás következne be, ha az index cikkében a sok erdélyi jelzőt behelyettesítené valaki a cigány szóval? Az index magát liberálisnak, toleránsnak, nyitottnak meghatározó szerző- és olvasótábora rendjén valónak tartja ezt a gátlástalan erdélyizést és kolozsvárizást?
Végezetül: vannak a kiállítók közt egészen fiatal művészek is. Bármely tárlat-válogatónak el kell ismernünk azt a jogát, hogy ne csak nagydíjasok közül szelektálhasson, hanem fölfedezhessen ifjú tehetségeket is. A mai kortárs magyar költészet antológiáját sem lehetne összeállítani csupa Kossuth- és Prima Primissima-díjasból. A húsz évesek is írnak verset, meg festenek is, Pesten is meg Kolozsvárott is, még ha ezzel nem is ért mindenki egyet.
És ha már Kolozsvárnál tartunk:
mint láttuk, a Trianon-emlékművek száma a pekingi kiállításon ugyanakkora, mint az index szavahihetőségének értéke. Nulla.”