Kik a vidéki zsidóság eltűnésének fő felelősei?

„Túlélők beszámolóiból tudjuk, hogy amikor átléptek a magyar határon akkor volt példa rá, hogy vizet és élelmet kaptak – a németektől – míg a bevagonírozástól a határig egyetlen eset sem ismert, amikor magyar hatóságok tettek volna bármit is az ellátásuk érdekében. Ugyancsak túlélőktől tudjuk, hogy a határ után a német őrség legalább annyit megtett, hogy résnyire kinyitotta a vagonok ajtaját, ami legalább levegőhöz juttatta a bezsúfolt szerencsétleneket. Ezzel szemben a magyar közigazgatás leplombálta az összes vagonajtót. Csak az utazás folyamán elpusztult a deportáltak 2-3%-a!

Belátom, abban tévedtem, hogy a parlament felfüggesztette volna bárkinek a mentelmi jogát. A parlamenttel kapcsolatos példám azonban nem ezért volt lényeges, hanem azért, mert azt kívántam illusztrálni vele, hogy Sztójay kormányzása az Országházban helyet foglalók túlnyomó többségének semmilyen törést nem jelentett. Volt kormánypárti képviselőt egyébként egyet sem tartóztattak le. A gyanútlan olvasó azt gondolhatja Karsai azon megállapításáról, hogy a »hét szélsőjobboldali, náci politikus«, aki újonnan bekerült a kormányba, nyilas lett volna. Valójában azonban épp az ő személyük bizonyíték a folytonosságra, ugyanis egyikük sem volt nyilas, viszont mindegyikük valamilyen formában kormánytényező vagy vezető hivatalnok volt 1944 előtt.

Magyarán: az ugyan igaz, hogy a parlament mozgástere a német megszállás után korlátozódott, de az is igaz, hogy ennek gyakorlati jelentősége elhanyagolható, mivel a honatyák túlnyomó többsége az új rendszernek – amely alapvetően a régiből építkezett – nem állt ellen. Pedig állhatott volna, mint ahogyan Karsai utal is Kóródy Tibor eredetileg nyilas képviselő 1944. szeptemberi igen bátor felszólalására, amelyben ő már a zsidórendeletek felszámolását követelte. Karsai maga adta ki az erről szóló parlamenti jegyzőkönyvet, amelyből kiderül, hogy egy hang nem szólalt fel mellette.

A magyar nemzeti felelősség hangsúlyozása nem csökkentheti mások felelősségét. Helytelen volna azonban, ha azt gondolnánk, a német nácik tagadhatatlan felelőssége miatt magyar elvtársaik felelőssége ne volna számunkra lényeges.”