Mitől történelmi egy vallási közösség?

„Ki mondja meg, mi az, hogy egyház, vallás? Ki állapítja meg és milyen kritériumok alapján, hogy valamilyen szervezetnek csak fedőtevékenységként szolgál a vallási jelleg? Ezek a vallástudományok régi, nagy kérdései. Ilyen alapon azonban az egész, kétezer éves jogalkotási hagyomány megkérdőjeleződhet, hiszen bármilyen fogalomra lehet mondani, hogy ki határozza meg, hogy mit jelent? Már a médiatörvény »gumifogalmai« (kiegyensúlyozottság, emberi méltóság stb.) körüli viták során is elhangzott, hogy a jog nem tudja leírni a valóság teljességét. Ám definiálnia kell a fogalmait. Ha kiszámítható, józan ésszel felfogadható módon meghatározhatók a vallás, hit, egyház fogalmai - márpedig ez úgy tűnik, Európában nem okoz nagy fejtörést -, akkor megtette a törvény a magáét. Ennek valószínűleg legjobb módja a már létező, működő szabályozások figyelembe vétele. (...)

Azt gondolom, hogy a »történelmiség« elsősorban nem létszám kérdése (legyen az tíz- vagy huszonötezer fő), hanem honosságé, azaz attól még, hogy egy felekezet ötvenezer tagot számlál, még nem történelmi, mert ahhoz bizonyos időnek kell eltelnie. Hogy mennyinek, annak meghatározása nem mentes némi szubjektív önkénytől. Mindenesetre a történelmi jelző tekintélyt, patinásságot sugároz, az élők emlékezetén túlnyúló múltba mutat, azt jelenti, hogy valami, valaki kiállta az idő próbáját, a történelem megpróbáltatásait. Húszéves múlt pedig nem egykönnyen nevezhető »történelminek«. Első ránézésre történelmi egyháznak nevezném Magyarországon a katolikus, evangélikus, református, unitárius és ortodox felekezeteket, valamint a zsidó vallást (mondhatnám, hogy a görög katolikusokat is, de ők a római katolikus egyházhoz tartoznak szervezetileg, tehát a katolikusok történelmiségével ők is azokká válnak).”