„Az alkotmányosság erős történelmi lecke. Hiátusain ezt most nagyon is megtanuljuk, és szégyelljük a mostani törvényt, melynek némely passzusát csak a megrendelők dicsérik ömlengve.
De Orbán Viktor még provokál is. Kiül József Attila Dunára néző szobrának egyik elemére, háttal a költőnek, és remekművé dicséri a törvény textusát, bár egyik-másik taposó aknája ellen, politikai indulásakor, maga is lázadt volna. Holott csak azzal áltathatja magát, hogy a költő még nem fordul meg, nem látja meg, még nem kiált hatalmasat, nem vágja fejéhez még a dinnyehéjat se, még ha ott heverne is, kőből elképzelve.
Ugye sejti, Miniszterelnök Úr, mit kiáltana József Attila, az új törvény egyik-másik alattomos passzusa olvastán? Melyek restaurálnák népének alávetettségét, szűkölködését, kirekesztését a Hazából? A gazdagodó, úri Magyarország megint kevesebb adót fizet majd a nyomorgó költőnél. Aki mindig, örökké, életével és halálával fizet.”