Orbán Viktor egyértelmű üzenetet küldött, a címzett is megvan: nagy nap lesz hétfőn!

Várhatóan hétfőn véget ér Kapu Tibor űrutazása és a magyar űrhajós elindul vissza a Földre. Orbán Viktor már nagyon várja a magyar hőst.

A náciveszély mára sokkal komolyabbá vált annál, hogysem egy hétvégi jogszabály-improvizáció elháríthatná.
„Vannak helyzetek, amikor már elégtelennek érezzük a legsúlyosabb kifejezéseket is - és ezúttal ilyen szituációt kell megélnünk. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy egyetlen kormányzat sem várhatja meg, amíg "tízből kilenc ember" helyesli és támogatja az állampolgárokat fenyegető erőszakcselekmények megakadályozását. Egy adott vészhelyzet elhárítása nem igényel ilyesfajta virtuális megerősítést. Felismerni a cselekvés szükségességét, helyét, idejét és módját - mindez kormányzati kötelezettség, és nem várhat semmiféle feltételezett, kollektív népi jóváhagyásra.
Persze, Orbán sem erre várt. A miniszterelnök hosszú évek óta a saját szemszögéből pragmatikusnak vélt pártpolitikai megfontolás tárgyává tette a szélsőjobbhoz való viszonyát. Egyszerűen nem akarta elveszíteni radikális támogatóit, és mindazokat, akik vidéken oly fogékonyak a szélsőségesek »megoldási« javaslataira. Eleddig ez a cinikus számítás tartotta vissza a megfontolt, kimunkált törvényalkotástól, most pedig, amikor a fenyegetés eszkalálódása átlépte azt a határt, amelyen túl magára a kormányzásra is veszélyessé vált, megkésve, kapkodva kénytelen reagálni.”