Egyszerű, jó helyre kell húzni az ikszet

Mielőtt fegyvert kellene ragadnunk, mártíriumot vállalni, emigrálni vagy az égiekhez imádkozni, még ott van az esély, egy aprócska mozdulat.

Megszületik az ember nárcisztikus, önmagát imádó, önmagát szolgáló, autonóm létét szimbolizáló homoszexualitás.
„Van valami a heteroszexuális házasság intézményében, ami mélységében tárja fel előttünk Isten örök tervét, hogy az ember vele egyesüljön szeretetben és imádatban. A férfi és a nő közötti eltagadhatatlan különbözőség, a kezdeményezés és a befogadás, a vezetés és a vezettetés, a felelős szeretet és a tiszteletteljes engedelmesség, a behatolás és a magába fogadás, a férfi nemi szerv és a női nemi szerv egymáshoz illeszkedése, az átkarolás és az önátadás finom mozdulatai, és mindezek felbonthatatlan szövetségben való befedezettsége mind-mind együttesen a Teremtő és képmása, a Vőlegény és a Menyasszony (Jelenések 19,1-10) közötti extázis ikonjai.
A homoszexualitás szintén ikon, de annak a bizonyos első cserének a lehangoló képe. Amikor az első emberpár saját autonómiájára cserélte Isten imádatát (1 Mózes 3), önmaga ünneplését és szolgálatát választotta a halhatatlan Isten dicsőségének öröme helyett. »Olyanok lesztek, mint az Isten, ti döntitek el, hogy mi a jó és mi a rossz« – mondta a kígyó. És így is lett. Csak nem bölcs döntések, hanem erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodás született ebből, melynek tetőpontja (vagy inkább mélypontja), mintegy szemléltető eszköze lett az, amikor egy férfi a saját nemét érzi vonzónak, és egy nő a másik nő felé fordul vágyakozással. Ebben a vágyakozásban, mint ikonban, és az ezzel való társadalmi egyetértésben (Róma 1,32) eltűnik az Isten és ember közötti másság és a Teremtő felé megnyilvánuló imádat, melyet a teremtés óta a házasság metaforája rajzolt elénk, és megszületik az ember nárcisztikus, önmagát imádó, önmagát szolgáló, autonóm létét szimbolizáló homoszexualitás.”