Budapesti dzsentrifikáció = NEM MENŐ

„Szép magyar szóval dzsentrifikációnak azt a folyamatot nevezzük, amelynek keretében egyes városrészekbe az őslakos szegények helyére beköltöznek a gazdagok. Ennek menete ugyanaz New Yorktól Berlinen át Budapestig. Az ilyen-olyan okból lerobbant városrész olcsó lakásárai és romantikus lepusztultsága először a diákokat, művészeket és egyéb gyanús elemeket vonzza a környékre. Utánuk jönnek a divatos ruhaboltok, kávézók, grafikai stúdiók és a semmirekellő naplopók által hagyományosan kedvelt, hasonló közösségi terek. Az egyre csinosabb környék ekkor egyszerre válik turistalátványossággá és az ingatlanfejlesztő cápák kedvenc célpontjává. A diákok és művészek elkezdenek siránkozni, hogy régen minden jobb volt, ferde szemmel néznek a fényképezőgépet lóbáló turistákra, kampányt indítanak a betelepülni kívánó hipermarket ellen, és közben nekiállnak keresni, melyik szomszédos kerületben vannak még kellően lelakott és megfizethető lakások. Az egykor lepukkant és veszélyes, majd divatos és izgalmas városrész dzsentrifikálódott.

Budapesten kicsit máshogy zajlik ez, hiszen itt nincsenek például divatos ruhaboltok, dzsentrifikácónk azonban sajnos nekünk is van. Ennek legfontosabb alapanyagával, a lepukkant városrésszel nálunk úgyis Dunát lehet rekeszteni. Meg még néhány körutat is. Budapesten tulajdonképpen a lepukkantság az egyetlen komoly fejlesztés az utóbbi tíz évben. A Hungaroring és a Sziget intézményesülése óta a belvárosi romkocsma jelenti az egyetlen a rendszerváltás után keletkező újdonságot, ami tényleg érdekli a turistákat. MInden egyéb a régmúlt, esetleg a kommunisták érdeme.”