Kinek hisz egy bizalmatlan generáció?

„Kinek, minek hisz mégis ez generáció? Újra és újra elővéve azóta a kérdést, egyre inkább kirajzolódik a modern magyar társadalom kiszolgáltatottsága. »Haveromnak, családtagnak, ha ott volt« - talán ez a leggyakoribb válasz. Tehát annak, akivel fennáll valamilyen személyes kapcsolat - ebből alakul ki a bizalom. Nincs megelőlegezett, csak közvetlenül megszerzett bizalom. A másik fontos elem az »ott volt«.

Tehát: az intézményes csatornákon megszerzett információ - a hivatalos nyilatkozat, a közlemény, olykor a tanári szó - irányában nem áll fenn a bizalom, csak a közvetlenül megszerzett információ számít megbízhatónak. Még akkor is így van, ha sokan elméleti szinten elhiszik, hogy szinte lehetetlen két azonos szemtanúi vallomást hallani bármilyen eseményről, hiszen az mindig szubjektív marad, számos gyakorlati tényező (pl. tudatmódosító szerek) befolyásolhatják, sőt, az gyakran épp a helyben hallott szóbeszédre alapul.

És itt jön az információs társadalom igazi csavarja: azért lehetett minden médiakritikai elképedés ellenére a leginkább mérvadó forrás az érintett generáció számára a Facebookon megjelenő információ, mert - látszólag - ezt a két tényezőt kapcsolta össze. Személyes bizalom alapján azonosítható ismerősök írták a hozzászólásokat személyes, szemtanúi élmények alapján. Ez pedig, a fentiekben mondottak alapján, mindennél hitelesebbnek tűnt (anélkül, hogy a legtöbben elgondolkoztak volna azon, milyen sebezhető valójában ez az állítólagos személyesség). És bármilyen eseménynél újra a hitelesség illúzióját fogja hordozni, ha nem sikerül javítani a magyar társadalomnak az intézményes működés iránt tanúsított mély, alapvető bizalmatlanságán.”