Bakács szalámija

„Bakács hiába vállalja a felelősséget tette következményeiért, rajta kívül sok mindenen és mindenkin csattan az ostor.

Persze, mivel gőzerővel zubognak majd a történet kapcsán az általánosító, ideologikus tartalmakat összeeszkábáló következtetések, lehet elméleteket gyártani amentőkörülmények számbavételekor is – éretlen provokációként, szeszgőzös csínytevésként, vagy őrült exhibicionizmusként beállítva a bolti tolvajlást. Jelenleg azonban nem olyan a közeg, amelyik ezt befogadná, hiszen az egyik tábor dörzsöli a tenyerét, mert számára fontos, érzékeny ponton lendülhet támadásba, a másik dühös és szégyenkezik, mert azt érzi diszkreditálva, amiben hisz.

Ez még egy sokkal józanabb, tárgyilagosabb közéletben is így volna, hát még a miénkben. Bakács nagyot téved akkor is, ha azt hiszi, hogy a lopással ráirányítja a figyelmet pénzcsapoktól elzárt szellemi műhelyekre, ki nem fizetett honoráriumokra, arra a balliberális értelmiségi traumára, amely nem a pluralizmusról, nem eszmék poros voltáról vagy érvényességéről, hanem a csupasz megélhetésről szól. Ennek a tettnek így is, úgy is az amoralitás az üzenete, mégpedig a »talált, süllyedt« kategóriából.”