„Az az érzésem, hogy magyarázattal tartozom a szlovákiai és a határon túli magyaroknak a brüsszeli akciómmal kapcsolatban. Brüsszelben jártam megnézni a szőnyeget. Mindíg jobb egyszer látni, mint százszor hallani róla. Brüsszel szép város. Tulajdonképpen nagyon szép város. Az EU quartier viszont már nem annyira attraktív. Nyugodtan megállapíthatom, hogy turistaként csak akkor nézném meg, ha már mindent bejártam volna a városban, és sok időm volna a gépem indulásáig. Ha az Európa Tanács épületében nem lenne az a bizonyos szőnyeg a térképpel, biztos, hogy az épület meglátogatását is kihagytam volna. A szőnyegen levő térkép viszont felkeltette a figyelmet. Amennyiben ez volt a cél, sikerült. Marad a kérdés, hogy valóban helyes úton-e járunk. (...)
Liptószentmiklóson, a városban, ahol születtem, formálódtak a szlovák nemzet követelései. Magyarország viszonylatában keserű íze marad ezeknek az eseményeknek évek múltán is. Miért? Nemzetébresztőink, akik e követeléseket fogalmazták /Štúr, Hodža, Hurban/, 1848-ban, a forradalom évében ugyanúgy visszajelzést kaptak a magyar kormánytól. Mégpedig úgy, hogy elfogatóparancsot adtak ki ellenük.
Igen, a magyar nemzet ezekben az években a szabadságáért harcolt, de egyazon időben sajnos nem ismerte el egy másik nemzet követelését, aki ugyanezt követelt tőlük.
Ezért problematikus számomra az a térkép. Hajdú Márton reakciója azt mutatja, hogy az illetékesek ezt a tényt nem tudatosítják. (...)
Jó, hogy ott voltam azon a szőnyegen, és relatíve méltósággal fejeztem ki a térképpel kapcsolatos véleményemet. Liszt Ferenc zeneszerző arcképére egy csokor tulipánt is tettem. Mindez bizonyosan jobb annál, mintha elborult agyú emberek »fejeznék ki« véleményüket oly módon, mely Önöket mélységesen megbántaná és megsértené. Mivel ezek az emberek engem teljes szívükből utálnak, elmondhatom, hogy a szőnyeg számukra immár egy elfelejtett dolog.
És ez jó. Nem engedhetjük meg különböző extrémisták számára az egyik vagy a másik oldalon, hogy a sorsunkkal hazárdjátékot űzzenek.
Egyelőre ennyi.”