„Orvosok a megmondhatói: sok nő tragédiaként éli meg a magzatelhajtást. Nem ítélkeznék senki felett; azoknak, akik ilyen döntés szélésre sodródnak, sürgős és hathatós támaszra, segítségre van szükségük. De hadd jegyezzem meg halkan, hogy végső soron mégsem az asszony, hanem a tökéletesen kiszolgáltatott magzat az áldozat. Steril ekcájgokkal elkövetett, kitervelt, brutális gyilkosság áldozata. Évente hatvanezer ilyen történik Magyarországon. Cirka három Mátészalka, vagy hat Biatorbágy. Ennyi kis élet pottyan fekete nejlonzsákba, és végzi kukában.
Na most, ha a méhen kívüli ember elpusztítása tilos, akkor miért is más a helyzet a méhen belül?
Adventben születésvárásra is emlékezünk elvileg. Volt ugye a názáreti Mária esete: tipikus krízisterhesség. Megtudják a rokonok, a vőlegényem el akar küldeni. Aztán József mégis azt mondja: rendben. Elég bevállalós, pedig nem megy valami jól az asztalosműhely, nincs egy nyamvadt vasuk sem, az egy szál szamár túl nagy vagyonnak nem számít. Hol fognak lakni? Elhangozhatott volna: ugyan Mária, ugorj le a ládáról, szívem. Vagy hívjuk el a vajákos asszonyt, elintézi.
De jó, hogy megtartották! Ha az a csöppség nincsen, ha Jézus el nem jön, ha nem teszi magát teljesen kiszolgáltatottá, akkor soha nem ismerjük meg, milyen az Isten szeretete valójában.
De mert eljött, megmutatta és megismertette magát, nincs többé megoldhatatlan krízis.”