„A minap megírtam már itt – Schmitt Pál előző leiratának ürügyén, ugye –, hogy egy nyelvet nem lehet (per def. és ab ovo nem lehet) ápolni és fejleszteni. De jó, vegyünk vissza, hunyorítsunk, tegyünk úgy, mintha nem volna a nyelv szó ezekben a dumákban metafora, és vegyük komolyan az államelnöki buzgalmat! Tehát a köznyelvet és a tájnyelveket óvni, ápolni és fejleszteni kell. Fasza. Tessék mondani, a többi nyelvváltozatot nem? A szaknyelvek jól vannak úgy, ahogy vannak?
Ha el találnám fogadni, hogy lehet nyelvváltozatokat apolni és ápolni, becs szó, a jogi szaknyelven kezdeném. Elnök úr! Az rendben van, hogy ember nincs, aki jogi diploma nélkül felfogna egy jogszabályt? (Mi több, állítom, a jogi diplomával bírók többsége se.) Az orvosok, mérnökök, gazdászok nyelve burjánozhat nyesetlen? Ők pofázhatnak összevissza? Ne má!
És mi van a mindenféle rétegnyelvekkel? Azok le vannak szarva? Ha az interneten »írva beszélt« nyelvet vagy az úgynevezett ifjúsági nyelvet (bahh, minő ásatag, pártállami fogalom) nem kell »óvni, ápolni, fejleszteni«, akkor – tessen mondani – miért kell minden nyelvápoló műsorban, publikációban annyit foglalkozni velük? Most akkor okés, vagy nem okés? Mi a fészkes fenéről tetszik agyalni, elnök úr?”