„Az érv az szokott lenni, hogy az állam ne legyen atyáskodó, ne kutyulja össze mindenki befizetését és adja oda a mostani nyugdíjasoknak, mennyivel jobb ennél az öngondoskodó polgár, aki magának takarít meg, fizet be egy számlára, aztán abból kapja majd a pénzt nyugalmas éveiben. De hogy is? Hát úgy, hogy állam bácsi kötelezte ezt a büszke polgárt, hogy válasszon magának egy magánbiztosítót is, ahová befizet. Hol van itt a polgári ethosz? Sehol. A kötelezendően választandó modell épp arra mutat rá, hogy az ember nem ilyen. Nem öngondoskodik nyugdíjilag, csak ha kötelezik rá. Ha nagyon gazdag, akkor persze igen, akkor viszont biztosan nem nyugdíjpénztáraknak csurgatta a pénzét - egészen egyszerűen azért, mert ezek még az inflációt sem követték, kisebb hozamot hoztak, ha hoztak egyáltalán, mint egy lakástakarékossági (szintén állami támogatású) befizetés.
Ja, és ami a világ vicce: nagyrészt állampapírt vettek a pénzből. Ez azért nagyon vicces, mert a szöveg, az ideológia az volt, hogy a piac az nagyon hatékony, a verseny nagyon fontos, mert akkor majd az ügyfélért mindent megtesznek, egyre jobb lesz a kínálat. Aha. Hogy a végén oda tegyék, ahová én is be tudom, úgy ráadásul, hogy nem fölözi le senki. Ha már nagyon fontos az ideológiai maszlag, meg valaki szeretne odafönt sok kicsi öngondoskodó magyarban gyönyörködni, az írja elő inkább, hogy minden magyar állampolgárnak kötelező ennyi és ennyi állampapírt vennie havonta.”