Rohadt az államgépben valami

„Ami itt folyik, azt csak humorral lehet elviselni. Nekünk Mohács kell! De nemcsak humorunk nincs, tartásunk sincs, nem fontos számunkra a szabadság, különben nem lehetne olyan médiatörvényt lenyomni a torkunkon, amelyet nemzetközi elemzők az 1999-es kazah médiatörvényhez hasonlítanak. Valaha vicc volt nálunk a jereváni rádió, jövőre kapaszkodhatunk, hogy megközelítsük az igazságszintjét. Lengyelországban, Szlovákiában, Olaszországban a médiamunkások sztrájkkal tiltakoztak, amikor a kormány a sajtószabadságot fenyegette, leváltotta az autonóm gondolkodókat és véleményalkotókat, nálunk sunyin hallgatnak, és büszkén igazodnak. A köztévé eszközkészlete gyarapodott, tele van mikrofonállvánnyal.

Nemcsak Izland nem vagyunk, Lengyelország, Szlovákia és Olaszország sem vagyunk. Megtanultunk kussolni, szolgálni, 1950-ben ütemesen tapsolni, amit a béketáborban mindenhol kötelezővé tettek, de máshol legalább undorral félrelökték, mihelyt már nem volt kötelező, csak nálunk őrizték meg önként, dalolva, és nemcsak a színházban. Mint az egykori mozgalmi dalban, ma milliónyi szív dobogja a fülkeforradalom vezérének ritmusát, akár az 1956-os forradalmat leverő »munkás-paraszt forradalmi kormány« vezérének ritmusát a Hősök terén alig fél évvel »az októberi sajnálatos események« után.

Mi nem bukunk ki a törvénytelenül áthajszolt törvény- és alkotmánymódosításoktól, az agresszív és amatőr hajsza a csúcsteljesítményért erény és sikk »az új világrendben«, ezzel sántítottuk le és tettük alkalmatlanná a nemzetiszínűvé fölpántlikázott Overdose-t is. A tönkretett ló nem a lóbetegségek, hanem az idomárbetegségek táblázatát gazdagítja. A szerencsétlen Overdose már nem használható sikerpropagandára. A jogállam lesántítása – nálunk – igen.”