„Hasonló vonás, hogy mind a ’68-as szélsőbal, mind napjaink új típusú szélsőjobbja generációs trend, ifjúsági divatáramlat. Azok a százezrek, milliók, akik a ’70-es években kommunista diktátorok, tömeggyilkosok képével ékesített pólóban mászkáltak, aligha voltak mindannyian fanatikus ultrabalosok. Ahogy a Holokausztot Holokamunak gúnyoló, soviniszta katonanótákat gajdolók sem mind elkötelezett hungaristák, nyilasok. Életkori sajátosság, hogy a kamasz, az egyetemista keresi, mi a menő, mivel lehet bevágódni a haveroknál, az ellenkező nemnél, satöbbi. Korszak, társadalmi miliő, politikai helyzet függvénye, hogy éppen mi az. Gyanítom, rengetegen az egészet csupán heccnek, jó bulinak tartják.(...)
A jövő zenéje, hogy mi lesz a jobbos ellenkultúra sorsa. A ’68-as lázadók azért nem fenyegethették komolyan a demokráciát, mivel a parlamenti jelenléttel is bíró, enyhüléspárti nyugati kommunista pártok nem támogattak semmiféle illegális rendszerdöntő szándékot. A keleti tömb hírszerzőszervezetei taktikai okokból ugyan felkaroltak pár zavaros ideológiájú terrorkommunát, de olyan mértékű segítséget, utánpótlást egyik sem kapott, hogy alkalmassá váljon a nyugati társadalmak rendszereit felszámolni kívánó államcsínyre vagy polgárháborúra.z a népi bázisuk sem volt meg, relatív, hangulati mozgósító erejük hamar illékonnyá vált. Azok a maoista bölcsészek, gimnazisták, akik ’68 után jó darabig a burzsoázia gyűlöletét terjesztették (vagy idehaza balról támadták Kádárt), a Szovjetunió összeomlását megelőző évtizedre már antikommunista gondolkodókká lettek.
Valószínűleg bekövetkezik jobbszélen is az eszmei csömör, a politikai és katonai szárny lassú szétválása. Minél jobban terjed egy világnézet, annál nagyobb esély van a kommerszre hígulásnak, a tartalmi kilúgozódásnak. Che Guevara mára kapitalista áruvédjegy lett. Ha a piac bármilyen irányzatú fundamentalista giccsben meglátja az üzleti lehetőséget, akkortól nincs menekvés. Könnyen lehet, negyven év múlva a mai ifjúság bálványai is reklámarccá szelídülne.”