„Szóval, Schmitt Pál a hetvenes években a sosem cáfolt hírek szerint nyakkendőanyaggal seftelt. Ez akkor féllegális volt, az élsportolók Puskásék óta megtehettek ilyesmit. Schmittet védte két, csapatban szerzett olimpiai aranya. A jól kommunikáló, sármos fiatalembert állítólag a pártközpontba is berendelték és közölték vele, Schmitt elvtárs, ugye nem gondolta komolyan, hogy disszidál. Nos, annyira nem, hogy az Astoria Szálló élére került. A hetvenes években sok külföldi ott szállt meg, kizárható, hogy a kinevezők nem gondolták megbízhatónak az új igazgatót. Gyorsan ívelt a sportdiplomáciai karrier is. Buda István elvtárs felkarolta, államtitkár lett a Lázár-kormányban, és a hazai és a nemzetközi olimpiai mozgalomban is gyorsan haladt felfelé. Hozzáteszem, ezzel nincs gond elvileg, hiszen minden korban élni kell és az ügyes, a rátermett miért ne akarhatott volna célt érni? Itt inkább egy mentalitásról beszélek: hogy Gyurcsány Ferenc KISZ-es, de a komcsi kormányban (!) államtitkár Schmitt nem az. Hogy Lendvai »cenzor«, hogy az ugyanazon budapesti pártbizottságban szintén kulturális vonalon dolgozó Koltay Gábor nem az. Hogy a Bibó-perben életfogytiglanra ítélt Göncz Árpádról hogy beszél a jobboldal, eközben a Kádár alatt is fontos pozícióban levő Mádl az igaz magyar.
Schmitt Pál részese volt az 1984-es olimpiai bojkottnak, vagy háromszáz magyar sportoló álma széttépésének, sosem cáfolt hírek szerint a NOB zűrös pénzügyeinek. Amikor azt ígérte, ha doppingoláson érnek magyar versenyzőt, lemond a MOB-elnöki posztról, nem tartotta a szavát. Amikor úgy hozta az élet, a Horn-kormánytól kért szívességet, a svájci követséget, meg is kapta, hogy Samaranch mellett maradhasson. Neki ugyanez a baloldal - Horn Gyula pártja - annyira volt fontos, hogy egy nappal a beiktatása előtt hívta meg az ellenzéki MSZP-t és LMP-t.