Légy híve

„A hazaszeretet immateriális, körülhatárolhatatlan, ugyanakkor nagyon is létező. Ápolni kell, mert bár elvenni nem lehet, kiüresíteni igen: ha a nemzeti ünnepekből kiveszik az összetartozás-tudat, akkor azok óhatatlanul izzadtságszagú, kötelező kűrökké alacsonyodnak. Ha március 15., október 6. és 23., illetve augusztus 20. csak az unalomig ismert történelmi események felelevenítését jelenti, és az évfordulók üzenetét szép lassan elfedi a múzeumi por, akkor sejteni lehet, hogy a nemzeti közösség bajban van. Magyarországon a progresszív értelmiség jobb esetben idejétmúltnak, rosszabb esetben nevetség tárgyának tekintette a nemzettudatot, a jobboldal egy hangos része romantikus, pszeudo-tudományos mesékkel erőszakolta meg, a kommunizmus - és vele együtt a posztkommunista hagyaték - pedig egész egyszerűen hagyta, hogy megfojtsa a giccs. Valahol innen kéne újrakezdeni. (...) 

Itt élünk Közép-Európában ezer éve, tízmilliónyian a határainkon belül és még milliónyian azokon túl: nem vagyunk kicsi nemzet, nem vagyunk elszigetelve, nincs sehol megírva, hogy kudarcra lennénk ítélve. Nem állomásozik nálunk semmilyen idegen megszálló erő, nem korlátoz minket senki szabadságunkban, nem parancsol nekünk egyetlen idegen birodalom sem. Emberemlékezet óta nem volt ilyen kiváltságos a helyzetünk. Az önfelmentés ugyanolyan hamis és félrevezető, mint az internacionalista iskola leckéjét szolgaian elismétlő és jó okkal utált »tanuljunk meg kicsik lenni« felszólítás. Ha van ideje az aktív hazaszeretetnek, akkor az idei augusztus 20. biztosan ilyen pillanat. A komplexus- és mániamentes ünnepi hangulat végre elkezdheti helyretenni azt, ami 1989 óta kevésszer sikerült Magyarországnak: büszkének lenni önmagára.”