„A kórházinál semmivel sem rosszabb statisztikákat felmutatni tudó, tervezett otthonszülésekkel szemben a hazai szakma meggyőződéssel folytatja kereszteshadjáratát, s a tervezett otthonszüléseknél bekövetkező halálesetekkel vagy egyéb komplikációkkal kapcsolatban szinte automatikusan büntető eljárás indul.
A tervezett otthonszülést támogató hazai alapítvány saját adatai szerint az eddigi mintegy 3500 otthonszülésből 1 esetben veszítették el az újszülöttet. De a tervezett otthonszülés más fejlett országokban is a kórházival nagyjából megegyező biztonságúnak számít. Az USA-ban semmivel sem kockázatosabb a tervezett otthonszülés, mint a kórházi, viszont kisebb a különféle beavatkozások gyakorisága. Ugyanez a helyzet Kanadában, Hollandiában vagy Angliában is. (...)
Vajon rá lehet-e bízni a családra, a várandós édesanyára, hogy a szükséges tények és szempontok megismerése után, szabadon mérlegelje a különböző valószínűségeket és kockázatokat, s szabadon, kényszertől mentesen dönthessen saját szülésének módjáról? A nők (és férjeik) döntő többsége számára, ebben az alapvető erkölcsi döntési helyzetben vélhetően az intézményi biztonságot nyújtó kórház lesz a megfelelő választás, a kisebbségnek azonban meg kellene hagyni az ésszerű alternatívák választásának lehetőségét. Gyermekünk testi és lelki egészségéért egyaránt mi, szülők viseljük az erkölcsi felelősséget. Felelősséget viszont leginkább akkor viselhetünk, ha hagynak bennünket - a szüléssel kapcsolatban is - szabadon dönteni. A szüléssel kapcsolatos, attól elválaszthatatlan kockázatokból fakadó következmények is akkor elviselhetőbbek, ha autonóm döntésből fakadóan kell szembesülnünk azokkal. A tudományos racionalitás pedig ne igyekezzen kizárólagos szempont lenni, kiszorítva saját helyéről a filozófiai-etikai tartalmakat, különösen a szülés környékén nem, hiszen Chestertonnal szólva: »Mi értelme volna embert nemzeni, míg meg nem állapítottuk, hogy mi értelme van embernek lenni?«”
