Brüsszel semmibe veszi a magyarok véleményét

Az elmúlt időszak magyar véleménynyilvánításait folyamatosan igyekeznek lesöpörni az asztalról.

Sem Fruzsinát, sem Tamást nem hatalmazza fel az alkotmány, hogy általuk vélt kommancs népírtók felett a) ítéletet mondjanak, b) kiszabják a büntit.
„Nem, Biszkuval beszélgetni NEM tényfeltárás. Nem, Biszkuval beszélgetni nem hasonló a Wiesenthal Központ tevékenységéhez, ahol felkutatnak, bizonyítékot gyűjtenek, és az igazságszolgáltatás karjaiba adnak vélt háborús bűnösöket. Ahol majd jól eldöntik, hogy bűnös-e az illető, és azt is, hogy mit kap tetteiért.
Nem, sem Fruzsinát, sem Tamást nem hatalmazza fel az alkotmány, hogy általuk vélt kommancs népírtók felett a) ítéletet mondjanak, b) kiszabják a büntit (vö. márpedig a filmet levetítjük, egy gyilkos ne mondja már meg, mit vetítgetünk). Nem, az undercover journalism nem ez, hanem vagy az, hogy egy (figyelj!) közösségbe beépülök, hogy a kívülálllók számára rejtve maradó, a közösséget érintő dolgokról egyáltalán tudomást szerezzek, illetve ezt megírjam/bemutassam.
Undercover journalism az is, amikor (döntően hivatalukkal visszaélők korrupciós ügyeiben) a leleplezés egyetlen módja a bűnismétlés, mivel a korábbi bűncselekmények résztvevői kurvára nem vallanak maguk ellen. Megjegyzem, hogy amikor Bogdanovichet, a New York Times Investigate Deskjének vezetőjét erről kérdeztem, azt válaszolta, hogy a Timesnál sohasem hazudnának egy sztori kedvéért. Szóval a hazudozás önmagában NEM undercover journalism. Visszataszítónak tartom továbbá, hogy a hírek alapján hol újságírásként fogják fel a készítők és köreik a tettüket, hol pedig (doku)filmesként. Mikor melyik tűnik faszábbnak.”