„Nem, Biszkuval beszélgetni NEM tényfeltárás. Nem, Biszkuval beszélgetni nem hasonló a Wiesenthal Központ tevékenységéhez, ahol felkutatnak, bizonyítékot gyűjtenek, és az igazságszolgáltatás karjaiba adnak vélt háborús bűnösöket. Ahol majd jól eldöntik, hogy bűnös-e az illető, és azt is, hogy mit kap tetteiért.
Nem, sem Fruzsinát, sem Tamást nem hatalmazza fel az alkotmány, hogy általuk vélt kommancs népírtók felett a) ítéletet mondjanak, b) kiszabják a büntit (vö. márpedig a filmet levetítjük, egy gyilkos ne mondja már meg, mit vetítgetünk). Nem, az undercover journalism nem ez, hanem vagy az, hogy egy (figyelj!) közösségbe beépülök, hogy a kívülálllók számára rejtve maradó, a közösséget érintő dolgokról egyáltalán tudomást szerezzek, illetve ezt megírjam/bemutassam.
Undercover journalism az is, amikor (döntően hivatalukkal visszaélők korrupciós ügyeiben) a leleplezés egyetlen módja a bűnismétlés, mivel a korábbi bűncselekmények résztvevői kurvára nem vallanak maguk ellen. Megjegyzem, hogy amikor Bogdanovichet, a New York Times Investigate Deskjének vezetőjét erről kérdeztem, azt válaszolta, hogy a Timesnál sohasem hazudnának egy sztori kedvéért. Szóval a hazudozás önmagában NEM undercover journalism. Visszataszítónak tartom továbbá, hogy a hírek alapján hol újságírásként fogják fel a készítők és köreik a tettüket, hol pedig (doku)filmesként. Mikor melyik tűnik faszábbnak.”