Re.generáció

„A '70-es évek maoizmussal kacérkodó bölcsészei és a Lukács-iskola, -óvoda és -bölcsőde lakói a rendszerváltás hajnalára kialakították a sokáig misztifikált Nagy Nemzedék kereteit. A csehszlovákiai bevonulás és az Új Gazdasági Mechanizmus közös évének környékén ébredő, baloldali gyökerű (maoista, gramsciánus, Lukács-tanítvány, neomarxista, újbaloldali stb.) értelmiségiek a késő Kádár-korszak "Ifjú Török mozgalma" lett, amely a liberalizmus jegyében, és Jásziék egykori dühével akarta a maga képére formálni az országot. Ami a '30-as évek első felének még külön-külön csoportokra szét nem vált nemzedékének a Válasz volt, az lett a szabad, demokrata, liberális értelmiségnek a Beszélő. Egy nemzedék, egy eszme, egy lap.

Az évek alatt a szélsőbal vöröse lassanként reformista halványpirossá szelídült, végül SZDSZ-kékké vált, hogy letelve a szabott idő, a közelmúltban egészen kifakuljon. Az egykori Rajk-butikos, Kék könyves, Szabad Kezdeményezéses generáció az 1990-et követő politikai, gazdasági és főként kulturális élet meghatározó aktora lett, s az 1914-19-es Polgári Radikális Párt szerepét újra eljátszó SZDSZ segítségével két ízben is kormányzó erővé vált. A Nagy Nemzedék mítosza azonban lassanként összeomlott, mert már senki sem hitt benne. A '90-es választástól kezdve fokozatosan csökkent a társadalmi támogatottság, az ezredfordulóra kimerült a legendás "szürkeállomány", és a posztkommunizmus kompromisszumainak fenntartásába beleszürkült a balliberális állomány. A 2007-es EP-választáson már nem akadt 200 ezer támogató sem, a 2010-es tavasz jobboldali szellője pedig halálpírt csókolt a félévtizede nagybeteg szoclib szellem arcára. S egyúttal önmagától elvarázstalanodott az a '68-tól datálható mítosz is, hogy forradalmi jelentőségű változásokat csak a baloldal indukálhat, és a generációk lázadása szükségszerűen a nemzeti hagyományok ellen irányul.”